58740. lajstromszámú szabadalom • Villamos vasaló
oldalán való bevezetését részesíti előny- | A fogantyú könnyű levehetése és megfor- I dítbatása céljából a vasaló még úgy is képezhető ki, hogy a fogantyú felhelyezésekor az áramvezeték a fogantyú és a vasaló között önműködően záródik, a fogantyú levételekor pedig nyílik. A fogantyúban lévő vezeték és a vasalótest közti kapcsolat különböző módon létesíthető. E két rész, pl. a dugókontaktusok módjára foghat könnyen oldhatóan vezetően össze; alkalmazhatók tetszés szerinti rúgós kontaktusok is. A fogantyúnak a vasalón való rögzítésére pl. egyszerű csavart vagy a fogantyú még könnyebb leszerelbetése céljából oly berendezést alkalmazhatunk, mely a levehető fogantyúja amerikai vasalóknál használatos, melyeknél a fogantyú egy rúgós része révén a vasalótest közepének egy hídja alá fog úgy, hogy a rúgónak, például egy gombbal való, oldása révén a fogantyú eltávolítható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Villamos vasaló, melynél az árambevezetés a fogantyú fölső részébe van helyezve, jellemezve azáltal, hogy az áramvezeték a fogantyún megosztva vezettetik át- úgy, hogy az, egyik vezetékág a mellső, a másik pedig a hátsó fogantyúszáron át vonul a vasalótesthez s ily módon egymástól távol, a fűtőtest két vége közelében végződnek. 2. Fűtőhuzaltartó az 1. alatti elektromos vasaló számára, jellemezve egy lényegileg lapos test által, melyre a fűtődrót úgy van fölcsavarva, hogy egyik pólusa az egyik, másik pólusa pedig a másik tartóvég közelébe' jusson. ;l rajzlap melléklettel.! PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG f VCMDAJA BUDAPESTEN