58738. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék fémeknek hevítés által való nemesítésére
tővé válik, hogy első rendű vezetőkből készült sarkokat alkalmazhatunk, melyekkel a nagy átmeneti ellenállásokat' elkerüljük. Hasonló eljárás a már említett angol szabadalmi leírásban ismertetett kemencénél a munkafolyamatot lehetetlenné tenné. A fémfürdőnek a villamos áram által való hatásos hevítése következtében a tüzelőanyaggal való hevítésnek a fürdő fölött nem kell oly magas hőfokot elérnie, mint az eddigi kemencéknél, ami a berendezés tartósságára nézve is rendkívül előnyös. Hogy már most a fémfürdőt az esetleges adalékokkal alaposan összekeverjük, a kemence a munkafolyamat alatt hossztengelye körül forgó vagy lengő mozgást végez, vagy pedig periodikusan homlokoldalai felé billen. Ez a kétféle mozgás együttesen kombinálva is alkalmazható. A csatolt rajz a jelen eljárás keresztülvitelére szolgáló kemencének egyik példakénti kiviteli alakját tünteti föl, és pedig az 1. ábrán hosszmetszetben, a 2 ábrán harántmetszetben. A célszerűen csőalakú (1) Martin-kemencét a (2) nyíláson át töltjük meg a folyékony vagy hideg anyagokkal és a rendes Martin-eljárás keresztülviteléhez szükséges fűtőgázokat a (3) generátorból vezetjük a kemencébe. A kemencének fenekébe a (4) sarkok vannak beépítve, melyeknek segélyével a villamos áramot az fémfürdőhöz vezetjük. A sarkok elsőrendű vezetők, vízzel hűtöttek és úgy vannak beépítve, hogy a fémfürdővel közvetlenül érintkeznek, kívülről az áramforrással vannak összekötve, azonban dacára annak, hogy a kemencében feküsznek, a tüzelőanyag által hevített zűri ár kívül vannak, miért is nincsenek nagy hőfoknak kitéve. A csőkemence célszerűen (6) görgőkön van ágyazva és hajtómű segélyével hossztengelye körül lengethető és forgatható. Ez a mozgatás időszakosan, tehát megszakításokkal, azonban mindenkor az eljárás folyamata alatt végzendő. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás fémeknek, főleg vasnak villamos fűtés és tüzelőanyag segélyével való együttes nemesítésére, azáltal jellemezve, hogy a fémfürdőt egy hosszú csőalakú kemencében a fém fölött vezetett, tüzelőanyagból származó meleggel és a fémen a kemence hosszirányában vezetett villamos áram segélyével hevítjük. 2. Az 1. alatt igényelt eljárás keresztülvitelére szolgáló kemencének egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a fémfürdő hevítésére szolgáló villamos áramnak hozzávezetése céljából a kemence mindkét végén elsőrendű vezetők vannak alkalmazva. (1 rajzlap melléklettel.) »«>•«> KÉSZVÉN! 1ÁRŐA8ÁG NYOMQjUA WDAPBBTOM