58548. lajstromszámú szabadalom • Légcsavaros hajtórendszer hajók számára
dig a hátrafelé haladást előidéző csavarnak (c) szíjdobjára toljhatíá. Ily módon igen egyszerűen lehet egyik vagy másik légcsavart működésbe hozni és ezáltal1 egyik vagy másik irányú haladást előidézni, vagy | pedig a hajtást megszüntetni. j E rendszer szerkeaete igen egyszerű. Könnyű módon lehet a meglévő hajókra szerelni és ezeket kevés költséggel mechanikus hajtással ellátni, valamint könynyen lehet e rendszert egyik hajéból a másikba áthelyezni. Lehet a rendszert csak egy egyetlein légcsavarral ellátni, mely esetben az oszlopnak, motornak, közlőműnek és légcsavarnak > egy megfelelő módon elrendezett függőleges tengely körül forgathatőnak j kell lennie. Ez esetben az előre vagy hátrafelé haladást a rendszernek 180°-kal való elforgatása által érjük el. A 2., 3. és 4. ábra az utóbbi kivitel szerinti hajtórendszert tünteti föl. Ez a hajtórendszer az alacsony hidak alatt való elhaladás megkönnyítése céljából a hajó belsejébe sülyeszthetően van elrendezve. Az (E) mótorral és (B) légcsavarral ellátott hajtórendszer az (A) helytálló állványon lévő függőleges irányban eltolható I (Al) kereten van elrendezye. E célból a j mozgatható (Al) kereten oldalvást,: a füg- j gőleges (I) csavarorsókon elrendezett (al) j csavaranyák vannak elrendezve. Az (I) csavarorsók alsó részükön (j) fogaskerekekkel vannak ellátva, melyek körül az(I) csavarorsókat összekötő (J) lánc szalad úgy, hogy ha egyik csavarorsót a (H) kerék vagy bármjely más megfelelő eszköz | segélyével forgatjuk, akkor a hajtőrend- j szernek az (I) csavarorsók hosszában való j emelkedését vagy sülyedését idézzük elő. j (L) a hajó hídját jelöli. í Ezen elrendezés melllett alacsony hidak j alatt valŐ haladáskor szükség esetén a • készüléket lesülyeszthetjük. Az (A) állvány alsó (a) része révén a ! helytálló (F) dobogón lévő (G) golyó-vagy ' görgőkoszorún nyugszik; elrendezés a hajtórendszer tetszés szerinti irányítását teszi lehetővé^ miáltal az előre vagy hátrafelé haladást, valamint az, oldalvást való kitérést és la közönséges kormányzás kiküszöbölését érjük el. A találmány természetesen nemcsak a rajzon bemutatott szerkezetre vonatkozik, a találmány tárgyának: elrendezése igen sokféle lehet, anélkül, hogy ezáltal lényege változnék. így például az egyik vagy másik légcsavarnak az 1. ábrán föltüntetett közlőműve kapcsolómű által is helyettesíthető. Lehet természetesen az egy légcsavarral biró helytálló hajtórendszer közlőművébe egy irány változtatót is iktatni. Lehet azután a légcsavart villamos motorral is hajtani, mely mótor a csatorna mentén elrendezett villamos vezetékből nyeri az áramot. Az 5. és :6. ábra egy ilyen berendezést tüntet föl. Az oda- és visszafelé haladáshoz valló két vezetőhuzal (J)-vel van jelölve, ha a hajózási viszonyok megengedik, úgy csak egy huzalt alkalmazunk. • Az '(E) hajtórendszer, mely a hajónak valamelyik végén van elhelyezve egy közönséges (K) vezető rúd révén kapja az áramot. Az előzőkben ismertetett légcsavaros hajtórendszert, lehet turbinaszerű légcsar varral is ellátni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Légcsavaros hajtórendszer folyókon és' csatornákon közlekedő hajók és csónakok számára, jellemezve egy megfelelő mótor által hajtott légcsavar által. 2. Az 1. alatt igényelt légcsavaros hajtórendszer kiviteli alakja^ jellemezve az előre és hátrafelé 'való haladásra egyegy külön légcsavar, valamint az, alkalmas közlőmű révén hol az egyik, hol a másik légcsavar hajtására beállítható, vagy kiiktatható mótor által. 3. Az 1. alatti igényelt légcsavaros hajtórendszer további kivitele, azáltal jelle-