58510. lajstromszámú szabadalom • Koincidens távolságmérő

— 3 -emelkedőbb pontok alul vannak, mint pl. a léghajóknál. A látómező megfelelő fölosztá­sát a 2. ábra mutatja. A képmezőben a választóvonal nemcsak vízszintesen, hanem lényegében függélye­sen is fekhetik, amint ez az úgynevezett szimmetria-távolságmérőknél szokásos, me­lyek itt a koincidens-távolságmérők általá­nos fogalma által is födetnek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Koincidens-távolságmérő, oly berendezés­sel, hogy az egymáshoz tartozó képek a képmezőben a választóvonalhoz képest elfoglalt helyzeteikben fölcserélhetők, jellemezve azáltal, hogy a szemlencse előtt, a szemlencsébe a tárgy felől belépő sugarak értelmében, visszaverőfölületek vannak ágyazva, melyek egy, a szem­lencseképmezőt metsző, lényegében egyenes vonalú, a födésbe hozandó ké­pek választóvonala gyanánt működő ha­tárolóéllel bírnak, melyhez képest a visszaverő fölületszakaszok oly módon vannak elrendezve, hogy részben a vá­lasztóvonal egyik oldalán és részben annak másik oldalán fekszenek, míg a fény visszaverés nélkül léphet át azon kép­mezőszakaszokon, melyek a választóvo­nalak a visszaverő fölületszakaszokkal ellentétes oldalán fekszenek oly célból, hogy a képeknek a választóvonalhoz ké­pest elfoglalt helyzeteik tekintetében való fölcserélése a választóvonal irányá­ban való egyszerű eltolás által legyen eszközölhető. 2. Az 1. igénypont szerinti távolságmérő kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a visszaverő fölületszakaszok a szem­lencsetest fölületein vannak alkalmazva és oly módon vannak elrendezve, hogy a képmezőt metsző határoló vonaluk egész terjedelmében egy képsíkban fekszik. (1 rajzlap mellékletel.) PALLA8 RÉ8ZVÉNYTÁR8A8&G NYOMDÁJA BUDAPEST Eh

Next

/
Oldalképek
Tartalom