58441. lajstromszámú szabadalom • Eljárás automobiloknak vagy hasonló járműveknek az utcai forgalomban való biztosítására
adhatunk optikai jelet., hogy egy, a kocsin lévő rúdon szemaforszerű berendezést alkalmazunk, melynek működése minden nehézség nélkül megérthető. Ha a kormánykeréken lévő megfelelő kapcsoló segélyével a kívánt kapcsolást eszközölő ük, ,ia szemafor, a szándékolt irány jelzése céltjár ból, balra vagy jobbra hajlik, el. Ha «megállj» jelet akarunk adni, a szemafort függőlegesen fölfelé irányítjuk. A jelzőhatás erősbítése céljából a szemafor szabad végén izzólámpát alkalmazhatunk, mely a bekapcsolásnál világít úgy, hogy a világító pont által — aszerint, amintt az balra, jobbra, vagy fölfelé áll — pontosan értesülünk a kocsivezető szándékáról. Az ezen új eljárás keresztülvitelére szolgáló kapcsolás különböző módon történhetik. A jelzőket lehet a kormánykeréken alkalmazott csúszókontaktus segítségével önműködőlég, a kormánykerék forgatása által működtetni. Azonban közönséges, a kormánykeréken alkalmazott kapcsolók által is lehet a jelzőket áramkörükbe bekapcsolni. A 'csatolt rajzon a találmánybeli eljár rás foganatosítási alakjai vannak föltüntetve. Az 1. ábra egy utcarész képét ábrázolja, melyen különböző, az eljárás keresztülvitelére alkalmas berendezésekkel fölszerelt járművek haladnak ide-oda. így az (A) kocsi négy lámpával bír, kettővel elől és kettővel hátul, fönn. A két hátsó lámpa éppen világít. A jelzőhatás növelésére a lámpák vörös üvegekkel) vannak ellátva. Ezen jelíaés «megáll3»-t jelent a mögötte jövő kocsiknak. Ha csak a jobbvagy csak a baloldali lámpa ég, ez azon irányt jelöli, amelyben a kocsi be akar kanyarodni. A (B) kocsi elől két, hátul azonban csak egy, a közepén lévő lámpával bír. A (C) kocsinál a mellső oldalon, (elrendezett két lámpa nem ég. Ez azt jelenti, hogy a kocsi sem megállni, sem bekanyar rodni nem akar. A (D) kocsi egy szemaforszerű .berendezést mutat, a kocsi mozgási irányát tekintve, jobbra kilengett rúddal, annak jelzése céljából, hogy a kocsi jobbra akar bekanyarodni. A szemafor legkülsőbb végén egy világító izzólámpa'van elrendezve. A 2. ábra olyan elektromos kapcsolást tüntet föl, melynél a bekapcsolás a (d) kormánykereken megerődített (dl) csúszókontaktussal történik, mely a kormánykerék jobbra vagy "balra forgatása szerint az (e) vagy az (f) kontaktusdarabon csúszik és ezzel, megfelelően, a jobboldali (m) és (p) lámpák, vagy a baloldali (1) és (o) lámpák áramkörét zárja. Az (i) telep a (dl) csúszókontaktussal van összekötve és e főáramkörbe ezenkívül még egy (s) kapcsoló van bekapcsolva, mely az egész berendezés üzemen kívül helyezésére szolgál. A kontaktusdarabokajt előnyösen úgy rendezzük el, hogy a csúszókontaktus a keréknek a középállásából csak egy bizonyos szöggel, pl. 30°-kal való elforgatása után érintkezzék a megfelelő kontaktusdarabokkal, hogy a jelzés ne mindjárt a kormánykerék kis elforgatásánál működjék, mely szükséges lehet az egyenes irányban haladásnál is, ha csak kissé kell kitérni. A csúszókontaktust a kocsi egyik keréktengelye forgási csapján is elhelyezhetjük úgy, hogy forgási szöge a keréktengely forgási szögével egyenlő. A 3. ábrán egy további elrendezés van föltüntetve. Ennél a kormánykereken két (g) és (h) nyomásgomb van elrendezve, melyek a bal-, ill. a jobb mellső és hátsó lámpák áramköreit zárják. A 4. ábra a kapcsolást áttekinthetőbben tünteti föl. Az (i) t&lep, valamint az egész berendezés kikapcsolására szolgáló (s) kikapcsoló, ,itt is a közös vezetékbe van bekapcsolva. Ha a lámpák jelző hatása nappal neim volna elegendő, elektromosan szabályozott leeső csappantyúkat, csapózárakat stb. használhatunk, melyek adott esetben •elektromos jelzőkészülékekkel, pl. csöngőkkel, zümmögőkkel stb. egyesíthetők. Utóbbiak j azután a figyelmet az optikai jelzésekre terelik.