58423. lajstromszámú szabadalom • Földfúróberendezés szállítószerkezettel
alkalmazható a fúrócső közepétől különböző távolságban, vagyis spirális elrendezésben. Az 5. ábra szerinti bordás vagy barázdás kések viszont a 7. ábrán látható ; módon csillagalakban rendezhetők el. Hogy a vágószerszámokkal egyenletes fúrás legyen elérhető, a szerszámokat célszerű égy hátrafelé irányuló (7) vezető és szabályozó toldattal ellátni, amely főként lágy talajban való fúrásnál a vágószerszám túlgyors előrehaladását hatékonyan megakadályozza. A fúrócsőnek az alább leírandó módon való forgatásánál a (2) fúrókoszorú és ezzel kapcsolatban a belső (5) és (6) vágószerszámok által kiásott anyagot az utóbbiaknak lapátszerúen ható mellső fölülete fölfelé, a fúróhüvely belsejébe vezeti. Hogy a kifúrt anyag ez alkalommal hatékonyan föllazítható és szétosztható legyen a vágószerszámok lapátszerúen ható mellső fölületének fölső része (8) barázdákkal van ellátva (5. és 7. ábra), melyek a fölfelé mozgó anyagot szétosztják, ill. fölaprózzák. Az (5) kések, mint a 8. ábra mutatja, egy vagy több bevágással fogakra is oszthatók, mimellett az egymásra következő kések, úgy állíthatók, hogy az egyik kés fogai a következő kés fogaihoz képest el legyenek tolva oly célból, hogy a fúrólyuk egész fenéklapja megmunkálható legyen. Az (1) fúróhüvely azon mértékben, amint a munka előrehaladtával a fúrólyuk mélyebb lesz, ugyanolyan (1') fúróhüvelyek egyszerű hozzáillesztése által tetszőlegesen meghosszabbítható. A fúróhüvelyek egymás közötti összeköttetése a hüvelyvégek kölcsönös összecsavarolása útján vagy pedig a rajz szerint (0) kapcsolókarmantyúk segélyével történhet, amelyeknek azonban nem szabad távolabbra kiállniok a (2) fúrókoszorút tartó (3) gyűrűnél. . Az (1') fúróhüvelyek, ill. a furócső belsejében oly berendezés alkalmazható, amelynek segélyével a kiásott anyag a mindenkori munkahelyről a fólszínre szállítható úgy, hogy az anyag milyenségét és az illető réteg vastagságát mindig teljes biztonsággal meg lehet állapítani. Az 1. és 2. ábra szerinti kivitelnél ez a szállítószerkezet elevátor vagy paternosztermű alakjában van foganatosítva és egy végnélküli. (9) láncra szerelt (10) serlegekből áll, amelyeknek (1.0) szélei ki vannak élesítve, hogy a kiásott és a vágózerszámok által fölaprózott anyagot könnyen föllapátolhassák. A (10) elevátorserlegek oly. módon vannak a (9) láncon elrendezve, hogy minden akadály nélkül elhaladnak a valamely alkalmas módön hajtott (12) láncvagy villakerék fölött. A (9) lánc az alsó kanyarulatába akasztott, kellő súllyal biró (14) golyó, henger vagy másféle forgási test által annyira meg van terhelve, hogy az alul visszaforduló (10) elevátorserlegek szorosan a vágószerszámok fölött haladnak és az ezek által kiásott és szétosztott anyagot, kiélesített (11) szélük segélyével föllapátolják és magukkal viszik fölfelé. A (10) serlegekben lévő anyag a serlegeknek a fölső (12) vitlakerék fölött való elhaladása alkalmával egy (15) kivezetőcsatornába vagy effélébe esik. Az (1, 1') fúrócső hajtása tetszőleges módon történhet. A föltüntetett kivitelnél e célra egy a mindenkori legfölső (1') fúróhüvelyen levehetően elrendezett (16) fogaskorék szolgál, amely egy hosszú (17) fogashengerrel kapcsolódik, minek következtében a fúróhüvely lesülyedhet, anélkül, hogy hajtása megszűnnék. A (17) fogashengert egy (13) szíj vagy efféle hajtja. Ha az (1, 1') fúrócső az (1') fúróhüvely hosszának megfelelő darabot sülyedt, akkor a (16) fogaskereket levesszük és a csőrhöz egy új toldóhüvelyt foglalunk, amelyre most a (16) fogaskereket erősítjük, mire a (9) lánc megfelelő meghosszabbítása után a fúrómunkát újból megkezdhetjük. Hogy a fúrócső hajtás közben oldalt ki ne térhessen, a 2. ábra szerint, oldalsó (18) csúszógörgők vagy csúszóhengerek segélyével van megtámasztva. Az elevátorserlegek körívben hajlított keresztmetszettel bírnak (2. ábra) úgy, hogy alul szorosan a fúrócső belső fala mentén haladnak és azt lekaparják úgy, hogy a