58368. lajstromszámú szabadalom • Gázfejlesztő
— 2 — addig szivattyúzunk levegőt a (c) henger fölső terébe, mígnem a nyomás következtében a (d) dugattyúszerű betét az (f) kosárral együtt oly mélyen le nem sűlyed, hogy a szilárd reagens a folyékonyba belesülyed. A vegyfolyamat következtében keletkező gáz az {c) henger szitaszerűen lyukasztott alsó részén keresztül az (a) tar- j tányba s ebből a (k) csövön keresztül a gázgyűjtőbe, vagy a fogyasztóvezetékbe jut. A gázképződés addig fog tartani, míg az (a) tartányban, illetve a gázgyűjtőben a nagy gázösszegyülemlés folytán létrejött nyomás egyenlő nem lesz a (c) henger fölső részében uralkodó nyomással, amikor is a nyomás hatása a (d) dugattyúszerű betétre megszűnik s az a töltőkosárral együtt a folyadéktérből kiemeltetik. Ha a gázfogyasztás következtében a nyomás az (a) tartányban ismét kisebb lesz, úgy a fölső hengertérben lévő túlnyomás következtében a (d) dugattyúszerű betét lesülyed ; a szilárd reagenst tartalmazó kosár ismét belemerül a folyadékba s a gázképződés újból megkezdődik. Ily módon a fejlesztett gáz nyomása a fogyasztástól függetlenül gyakorlatilag állandó marad s sohasem fogja meghaladni a fölső hengertérben lévő légnyomást. Csakúgy mint az elsőnél, úgy a második kiviteli alaknál is (2. ábra) a (b) födelet légmentesen reácsavarjuk az (a) tartányra. Az (a) tartányban egy fölül zárt, alul nyitott (z) henger van, melynek oldalfala kicsiny távolságban van az (a) tartány fenekétől. A (h) cső segélyével a (z) henger össze van kötve szilárdan a (b) födéllel. Az (a) i tartány fenekének közepén egy állványza- ! ton egy (1) kosár van a szilárd reagens föl- ! vétele céljából fölcsavarva. A (z) henger zárt fölső részéből egy az oldalán (n) nyílással biró (m) csőtoldat nyúlik ki. Egy kívülről működésbe hozott (o) szerkezet lehetségessé teszi ezen (n) nyílás tömör elzárását a tartánytér felé. A gázfejlesztés és egyidejűleg annak szabályozása a következőképen megy végbe. Minekutána az (1) kosarat megtöltöttük, szilárd reagenssel, a (h) cső és az (n) nyílásnak zárva tartása mellett a (z) hengert bevezetjük a folyékony reagenssel megtöltött (a) tartányba s a (b) födelet légmentesen reácsavarjuk. A folyadékállás magasságát az (a) tartányban amellett oly módon állapítjuk meg, hogy a (z) hengernek az (a) tartányba való bevezetésekor a folyadék a henger belsejében összeszorított levegő által annyira szoríttassék ki, hogy az ne érjen a kosárig. A készülék most már a gázfejlesztéshez meg van töltve. Ha most már gázt akarunk fejleszteni, az (n) nyílást kinyitjuk s a henger belseje és a tartánytér között bekövetkező kiegyenlítődése a légnyomásnak a folyékony reagenst; a hengerben a szilárd reagenst tartalmazó kosár feneke fölé emeli. A fejlődő gáz az (n) nyílás elzárása után a nyitott (h) csövön keresztül a gázgyűjtőbe, vagy a fogyasztóvezetékbe jut. A gázfejlesztés szabályozása önmagától történik azáltal, hogy a henger belsejében a légnyomással szemben a mindenkor jelen levő gáz által kifejtett kisebb, vagy nagyobb nyomáskülönbség a folyadékszintnek az (a) hengerben való emelkedését, vagy sülyedését idézi elő, a szilárd reagens tehát többé vagy kevésbé jut a reagensfolyadék behatása alá s ezáltal a gázfejlesztés foi'dított arányban emelkedik, vagy csökken a jelenlevő gázmennyiséghez képest. Tehát ezen készüléknél is gyakorlatilag állandó marad a fejlesztett gáz nyomása, tekintet nélkül a mindenkori gázfogyasztásra. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gázfejlesztő, jellemezve azáltal, hogy egy folyékony reagenssel megtöltött tartányba belehelyezett henger fölső zárt részébe beszorított nyomólevegő egy a hengerben lévő dugattyúszerű betétet s vele együtt egy a henger fölső végén egy rúgóval megerősített s szilárd reagensanyaggal megtöltött kosarat addig és oly mélyre szorít lefelé, mígnem a folyékony reagensnek