58313. lajstromszámú szabadalom • Újítások keleti szőnyegeknek mechanikai előállítására szolgáló berendezésekhez
2 — ezen peckek a (2) részcsőnek két (15) hasítékában vezetődnek úgy, hogy az (1, 2) részcsövek a (9, 10) csövet forgó mozgásukban magukkal viszik, de azt az (5) orr és (6) horog által képezett fogó nyitásának és zárásának megfelelő alternativ mozgásában nem gátolják. Ezen célból a (6) horognak (7) szára az 1, 2) részcsöveken és a (9, 10) csövön átjár és a külön ábrázolt (12) csavarorsó segélyével (ll)-nél a (9, 10) csőhöz erősíthető, amikor is a (7) szár a (12) csavarorsón, az ennek fejéhez közel elrendezett (13) lyukon átillesztetik, hogy a szár a csavar meghúzásakor a csavarfej és a csőfalazat között szorosan rögzíttessék. Különben a szár rögzítésének bármely módja egyaránt használható, ha csak eleget teszünk annak a követelménynek, hogy a horog szorosan rögzíthető és könnyen szabályozható legyen. A 2. ábra a csokrozót elölnézetben tünteti föl. Az (1, 2) részesövekre, melyek a (16) és (17) ágyazásokban vannak elhelyezve, a (18) fogaskerekek vannak fölékelve. Ezen kerekek akár fogasszegmens, akár fogazott rúd segélyével forgattatnak, ahol is az egyik fogaskeréknek fogazása jóval szélesebb, mint a másiké, hogy a különbözeti szélességbe a fogazott rúd belekapcsolódhassák; lehet azonban a kerekeket az (1, 2) részcsövek egyikére fölékelt (19) fogaskerékkel is ; működtetni. A (20) spirális rugók a kis szánt képező (21, 22) és a (23, 24) részek közé vannak szorítva; a (6) horgok (7)szárainak végei a (23, 24) részeken járnak át és a horgoknak, valamint a (9, 10) csöveknek másik vége a (2) részcsőbe vezettetnek és a (21, 22) részekben kiképezett (25) ágyazásokban tartatnak meg. Ezen ágyazások fölül a (6) horgok és(7) száraik beszerelésének és eltávolításának megkönnyítése céljából fölül nyitottak ; a kis szán alsó oldala és a spirális rugók közé a rúgónyomásnak nagyobb fölületre való átvitele céljából alátétlemezt rendezünk el. A 3. ábra a csokrozónak oldalnézetét mutatja. Ezen ábrákon a világosabb meg- | j érthetés kedvéért a lényegtelen részek el lettek hagyva. A kis (45, 46, 47, 48, 49, 50) foglalatnak két (46) és (49) nyúlványához az (52) platinák vannak csavarok segélyével megerő*sítve, mely platináknak szélessége a foglalat vastagságával egyenlő és melyek maguk és a foglalat között (magasságban), valamint a (46) és (49) nyúlványok között (hosszaságban) szabad teret hagynak meg, melyben a nagy (53, 55) szán csúszik. Maga a szán a középen ki van vágva, mely kivágáson keresztül az- ebben csúszó kis szánnak (22, 24) oldala látható. Ugyanilyen kis foglalat és ugyanily elrendezések vannak alkalmazva a csokrozónak másik oldalán is. A nagy szánnak két oldala a (2) részcsövek átbocsátására szolgáló (17) ágyazásokkal ellátott harántrész segélyével van egymással összekötve (2. ábra), mely utóbbi az (56) csavarokkal van a nagy szán két oldalához hozzáerősítve; a szán alsó részében az (57) haránttengelynek két vége a szánnak két oldalába van erősítve. A szán a foglalatnak (49) nyúlványaihoz támaszkodik (3. ábra) egy spirális rúgónak behatása alatt, mely egyik végén, (51)-nél, a foglalathoz, másik végén pedig, az (58) csap segélyével, a szánhoz van erősítve. Ezen csap az (52) platinának ezen a helyen kiképezett kivágásában ide-odajáró mozgást ; végezhet; a nagy szán a (49) és a (46) nyúlványok között az (58, 51) rúgó ellenében elmozoghat. A csokrozónak foglalatjai az (59, 60, 61) harántrészek segélyével (2. ábra) ezeknek egymásba kötése és összecsavarolása révén vannak összekötve, minek folytán merev keret áll elő; a kis (21, 22, 23, 24) szán könyökrúd segélyével, melynek egyik csuklója (26)-nál, másik csuklója pedig (27)-nél van, a (41) kengyellel van összekötve, mely az (57) tengely körül elforoghat. Az elforgást a (28) csavar határolja, mely a csokrozó jobb állványának belső oldalán lévő, helytálló (30) bütyökhöz (3. ábra) ütődik. A kengyel végül a (29) nyúlvánnyal van ellátva, | mely ütközőül szolgál a kengyel mozgásá-