58308. lajstromszámú szabadalom • Készülék besűríthető folyadékok bepárologtatására, hevítésére vagy hűtésére
— 2 -azáltal, hogy az (5) alsó csőrendszert a (2) fölső köpennyel összekötő (7, 8) gyűjtőkamrák lehetőleg szűkek azaz oly harántmetszetűek, mely az azokba torkoló fűtőcsövek összkeresztmetszetének kisebb, de semmi esetre sem nagyobb úgy, hogy a folyadék nagy sebességgel kering és káros terek nem keletkeznek. 3. Az 1. alatti igényben védett készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a (2) felső köpenyt és az (5) csőrendszert körülvevő (1) köpeny közös (10) fejrészhez vannak kapcsolva mely egyúttal a két köpenyt mellső kapcsolatát is alkotja. 4. Az 1. alatti igényben védett készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a (2) fölső köpenynek és az (5) csőrendszernek összekötő hátsó csőtoldata lehetőleg bő és a csőrendszer legmélyebb pontjáig van meghosszabbítva oly célból, hogy az így keletkezett (11) zsákban a folyadékból kivált szilárd alkotó részek összegyűlhessenek és leülepedhessenek. 5. Az 1. alatti igényben védett készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy nemcsak az (5) csőrendszer, hanem a (2) fölső köpeny vagy legalább is annak (13) feneke elülről hátrafelé dűl. (3 rajzlap melléklettel.) PAI.A8 RÉSZVÉNY rÁRSASÁO HYOMOÁJ/ BUDAPfcölfcN