58245. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet női kalapok megerősítésére
van összekötve,, mely csavarmenetekkel ellátott (15) tömbbé van kiképezve. Ez ;a tömb a (16) rúd fölvételére szolgál1 [(5. ábra), mely szintén csavarmeneteket hord és mely a kalap (12) nyílásán át nyúlik be a (2) vályúba. Ezen rúd külső vége célszerűen díszítésekkel ellátott (17) gombot stb. hord, míg a csavarmeneteikkel ellár tott (18) vége hegyes úgy, hogy a kalapon átszúrható. Az (1) vályútestnek egymást(ól bizonyos távolságban elrendezett (19) nyílásain fonalakat húzhatunk át, melyekkel az (1) vályútest magán a (20) kalapszalagon erősíthető meg (2. ábra). A kalapszalagot azután ismert módon erősíthetjük meg (2. ábra). A kalapszalagot azután ismert módon erősítjük meg a kalapon úgy, hogy az egész szerkezet a már előzőleg eltávolított (16) rúd kivételével, he.lyén van. A még hiányzó rudat azután a (12) furaton át bevezetjük és a menettel ellátott véget a (15) tömbbe csavaroljuk. A rúdnak-betolása folytán a (6) tűk a 3. ábrában feltüntetett helyzetbe kerülnek, míg a rúdnak meghúzása által az (5) abroncs ellenkező irányban leng ki és a (6) tűk a 4. ábrában föltüntetett helyzetbe jutnak. Ha a tűk a 3. ábra szerinti helyzetben vannak, a kalap a viselő fején rögzítve van, anélkül, hogy ez által a frizura megsérülne. A szerkezetnek további előnye, hogy a kalap a tűk gyakori beszúrása által meg nem sérülhet és a szerkezet fémes részeinek sajátos elrendezése folytán a tulajdonképeni kalapkorona nagy mértékben merevíttetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szerkezet női kalapok megerősítésére, jellemezve .a kalap belsejében elrendezett vezető gyűrű vagy vályú által, melyben csuklósan megerősített, tűkkel ellátott abroncs akként van elcsúsztathatóan megerősítve, hogy ezen abroncsnak 'az egyik irányban való kilengésénél a csuklósan megerősített tűk a viselő frizurájába mélyednek, amikor is a kalapot a viselő fején rögzítik. 2. Az 1. alatti igényben védett szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jeltemezve azáltal, hogy a karika kilengetésére egy ehhez csuklósan hozzáerősített füleccsel összecsavarolt rúd szolgál, mely rúd vége hegyes úgy, hogy a szerkezettől függetlenül kalaptűnek használható. (1 rajzlap melléklettel.) PAUAS RÉSZVÉNY TÁR8A8ÁQ NYOMDÁJA BUDAPESTEN