58119. lajstromszámú szabadalom • Iránytű periskop
- 2 — téríttetik, míg a többi a (8) prizmába lép. Az iránytű beosztását megvilágító ablak vagy más fényforrás úgy van elrendezve, hogy a fény egy része a (6) prizmán át és az ezzel szomszédos '(7) lencsén keresztül együttesen lép a (8) prizmába azon sugarakkal, amelyek a (4) ablakon át a láttérből lépnek be. Ezen elegyes sugarak a (8—12) prizmákból és (22, 9, 10, 11, 18) lencsékből álló szokásos optikai rendszer révén reflektáltatnak a (14) okulárba úgy, hogy az okulárban ia láttér megfigyelendő tárgyainak képét az iránytű beosztása egy részének képével kombináltan fogjuk meglátni, miként ezt a 3. ábra mutatja. A (16) mágnestűt alátámasztó (15) csap a (17) kerettel vagy körskálával van (ellátva, mely koncentrikus a csaphoz úgy, hogy pontos leolvasás válik lehetővé akkor is, ha az (1) cső nem függélyes. helyzetű. Az iránytűnek vagy keretének középpontja célszerűen a (4) ablak középpontján keresztül vezetett függélyes síkban van, a (6) prizma pedig oly elrendezésű, hogy a skálának e függélyes síkkal közvetlenül szomszédos részei egyesüljenek a látkör legtávolabb eső tárgyairól jövő sugarakkal, miként ez a 3. ábrából látható. A (7) lencse oly helyzetű és méretezésű, hogy a skáláról jövő és rajta keresztülmenő sugarak ugyanazon síkban szolgáltassák a skála képét, mint amelyben a láttér legtávolabbi tárgyainak képe keletkezik. Ily módon az okulár beállítása után a skálának tés a látkör távol fekvő tárgyainak képe egyszerre élésen válik láthatóvá. Használatkor a (18) hajszálkeresztet a láttérben lévő bármely kívánt tárgyra vezethetjük azáltal, hogy ia periszkopot a (19, 20) csavaráttétel révén elforgatjuk; a tárgy helyzetének megállapítása a függélyes hajszál és a skálakép metszési osztályzata által történik. Lehet esetleg a periszkopban elrendezett (21) lámpa révén homályos napokon reflektált fénnyel megvilágítani a skálát: i e mesterséges megvilágítást állandósíthat| juk is, mely esetben az (5) ablakot fényj áthatlan föjővel pótoljuk, j A fönti szerkezet természetesen a talál| mány keretén belül lényegesen változtat ! ható;' lehet pl. a prizmák és lencsék rend| szerét ismert módokon módosítani, a fény-i nyalábokat bebocsátó ablakokat vagy a; 1 ezeket pótló részeket másként elrendezni j ha csak emellett imindig lehetővé válik g látkörben lévő tárgy helyzetének gyors éí pontos megállapítása. A leírásból kitűnik hogy a fönti példánál az iránytű a periosz kopcső fölső részében a cső meggyújtás; nélkül van elrendezve s ia hajótesttől' a le hető legtávolabb helyzetben van úgy, hog: annak mágneses hatása lehetőleg kiküszö böltetnek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Irány tűs periszkóp merülő naszádok é hasonlók számára, jellemezve azáltal hogy a (16, 17) iránytű a cső fölső ré szében a (8) fölvevő prizma fölött va: elrendezve és egy (6, 7) segédprizmá | val bír, mely a láttérből jövő és a (8 prizma felé konvergáló fénynyaláb szé lén foglal helyet úgy, hogy e nyalább ; tereli be az iránytűről közvetve vag; közvetlenül jövő fénysugarakat is, ol célból, hogy az okulárban :az iránytű ke retének és a szembe vett tárgyira képei egymás fölött' keletkezzenek s eí által a tárgy gyors és pontos helyzet megállapítása váljék lehetővé. 2. Az 1. alatti periszkóp foganatosítás alakja, jellemezve azáltal, hogy a (li 16) iránytű a periszkóp átlátszó (5) fc delén keresztül kívülről világíttatik mej 3. Az 1. alatti periszkóp foganatosítás alakja, jellemezve azáltal, hogy a iránytű a periszkóp belsejéből (21 | fényforrás révén világíttatik meg s | periszkóp (5) födele fényáthatlan. (2 rajzlap mellékiettel.) PAILAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG N íTjMOÁjA BUDAPESTEN