56948. lajstromszámú szabadalom • Tésztagyúrógép

A jelen tésztagyúró gépnél tehát arány­lag egyszerű eszközökkel annak általános használhatóságát érjük el, még pedig kívá­natos és minden kívánalmat kielégítő gyúró hatás elérése mellett. Emellett a megkívánt tésztamegmunká­lás időtartama az eddigivel szemben a felére szállítatik le és a tészta keverése úgy ön­magával, mint a levegővel, illetve a gázok­kal oly egyenletessé válik, hogy az ezen géppel előállított tészta az eddig ismert gyúrógépekkel előállított minden más tész­tát fölülmúl; ezen végeredmény a forgási sebesség megváltoztatására va!ó berende­zésnek, valamint a gyúrószárnyák válta­kozó forgási sebességének tulajdonítható. A tésztának a sebesség változásával való emelkedése ós sülyedése azzal magyaráz­ható, hogy a sebesség növekedésével a tészta a teknőben lassankint fölfelé hajtatik, majd ezen fölemelt állapotban rövid ideig megmarad és azután, amint a sebesség lassankint ismét sülyed, a teknő fenekére száll le. Amint ezután a gyúrószárnyak el­lentétes értelmű körülforgásánál sebességük ismét növekszik, a tészta újból fölfelé haj­tatik és a leírt folyamatok újból ismétlőd­nek. Természetes, hogy ezen tésztagyúró gép ugyanazon alapelvek megtartásával más szerkezeti módon is megvalósítható. ABADALMI IGÉNYEK. 1. Tésztagyúró gép, azáltal jellemezve, hogy a (13) gyűrűszárnyak a hajtó szervek által folyton változó sebességgel forgat­tathatók, hogy gyúrás közben a tésztá­nak a (9) gyúró teknőben váltakozó emel­kedése és sülyedése idéztessék elő és ez­által a levegő és gázok az egész tész­tamasszával teljes egyenletességgel dol­goztassanak át. 2. Az 1. igényben védett tésztagyúró gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a hajtóműbe a (25, 27) súrlódóke­rékhajtómű van beiktatva, amelyből a (25) kerék a (27) súrlódó korong felé átlóirányban eltolható, hogy a (13) gyúró­szárnyak forgási sebességének lassan­kint való csökkenését a teljes megállásig és azután egyidejű mozgásmegfordulás mellett lassankint ismét növekedő sebes­séget érhessünk el. 3. Az 1. és 2. igényekben védett tészta­gyúró gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (25) súrlódó kerék a (30) vezetőorsó és az ezen orsón elren­dezett, a (25) kerékre ható (29) anyahü­vely segítségével a (31) kézikerék vagy efféle útján a (3) hajtótengelyen eltol­ható. 4. Az 1.—3.igényekben védett tésztagyúrógép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (27) súrlódó korong a (37) emelő segítségével tengelyirányban eltolható, hogy a gépet megállítása céljából a (25) kerékkel való kapcsolatból kioldhassuk. (3 rajzlap melléklettel.; Dallas i'észTénytarsaság nyomdája Budapestéit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom