56847. lajstromszámú szabadalom • Önműködő hőszabályozó készülék víz-, gőz- légfűtési berendezések és ahhoz hasonlók számára
érintkeződrótokból kiinduló (o) vezetékek az ellenállásoknál ismert módon körív alakban elrendezett (p) érintkező gombokhoz csatlakoznak, melyek fölött (r) érintkező kar csÚ8zhatik el, melynek forgáspontja a másik (i') áramvezetékkel áll kapcsolatban. A készülék működése ós használati módja az eddigiek alapján a következő: Ha a szoba hőfokát 20°-ban akarjuk megállapítani, úgy az (r) érintkező kart a 20° hőmérsékletnek megfelelő magasságban beforrasztott (m) érintkező dróttal vezetői összeköttetésben álló, jelen példánál középső (p) érintkezőgombra fordítjuk rá. Mindaddig, míg a szoba hőfoka a 20°-ot el nem érte, az áram meg van szakítva és így a fűtőtest fűti a szobát. Amint a hőfok a 20°-ot meghaladja, záródik az áramkör, minek következtében a (g) szolenoid (e) rúgó ellenében a (c) elzárószerkezetet, miáltal a további jelentékeny hőfokemelkedést megakadályozza. Az áramkör zárva van mindaddig, míg a szoba hőfoka a 20°-on alul nem sülyed, mikor is a szolenoid áramköre megszakad és az (e) rúgó a (c) elzárószerkezetet ismét kinyitja úgy, hogy a szoba hőfoka a 20°, alá nem sülyedhet. Amennyiben a szelonoid ellenállása elég nagy és számos vékony menetből áll a tekercselésre, úgy az áramerősség elenyészően csekély. Az ismertetett berendezés természetesen csak példaképen szolgál, az elzárószerkezet bármely más elektromosan működtetett készülékkel is bekapcsolható, hasonlóképen a különböző hőfokra való beállítás is bármely más ismert átkapcsoló berendezéssel eszközölhető, anélkül, hogy ezáltal a találmány lényege változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködő hőfokszabályozó készülék víz-r gőz- vagy légfűtésre berendezett szobák és helyiségek, továbbá melegvízgőzfürdő vagy szárítókamrák részére,, jellemezve a fűtött helyiségben alkalmazott oly higanyhőmérő által, melynek egyfelől gömbjébe, másfelől csövébe a legmagasabb hőfoknak megfelelőhelynek magasságában érintkező drót van beforrasztva, mély érintkeződrótok áramforrás közbeiktatásával kapcsolatban állnak a helyiséget fűtő test elzá'rószerkezetére ható elektromagnetikus berendezéssel azon célból, hogy amint a helyiség hőfoka a hőmérőcsőbe beforrasztott érintkeződrót által megállapított megengedett legmagasabb hőfokot eléri, az eletromágneses berendezés áramköre záródjék és ezáltal a fűtőtest szabályozó szerkezete elzárassék. 2. Az 1. alatt igényelt hőfokszabájyozó készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a hőmérőesőben a különböző hőfokoknak megfelelőlegtöbb egymástól elszigetelt érintkeződrót van beforrasztva,, melyek egy elektromos átkapcsolószerkezet segélyével vannak az áramkör egyik sarkához kapcsolva, azon célból, hogy a különböző magasságban beforrasztott érintkeződrótok bármelyikét a többitől függetlenül lehessen az áramkörbe beiktatni és ezáltal a maximális hőfokot szabályozni lehessen. (1 rajzlap melléklettel.) ®ALLA8 RÉ8ZVÉNY ÁR6A&Á0 NYOMDÁJA BUDAPESTEN