56646. lajstromszámú szabadalom • Berendezés váltakozó áramú mótorok indítására és sebességének szabályozására

ismét megszüntesse, mert egyébként a motor az adott esetben főáramkörű jelleget nyerne. Ezt a lehetőséget az adja meg, •hogy az eme hajtómű által megadott ütemet fix beállítás esetében sem a kétoldali kapcsolatok fázisai szabják meg, hanem az ezekkel szemben a súrlódás által megszabot bizonyos szöggel késik, tehát bizonyos tekintetben kommutátor módjára hat, melyet a tengellyel nem mereven, hanem rugalmasan kapcsolunk. A kapcsolat kényszermozgásszerű voltát tehát itt is megszüntethetjük és a hajtást szabályozhatóvá tehetjük, ha a segédberendezést egyidejűleg •külön szabályozható motorral kapcsoljuk vagy valamelj' kézzel szabályozandó, vagy önműködő fékberendezéssel befolyásoljuk A 2. ábrán a segédberendezés akként van a mótor priméráramkörével láncolatosan a hálózatba bekapcsolva, hogy az előbbi nullpontján föl van hasítva és a segédberendezéshez van kapcsolva. A segédberendezés szabályozása egyidejűleg különböző módon hozható a főmotor terhelésétől függésbe, így pl. az áramerősség útján, melyet az adott esetben példaképen az (e) fokozatos transzformátor szabályoz és mely n motort táplálja, vagy szabályozását más módon befolyásolja. A leírt berendezés igen sokféleképen módosítható, melyek mind azon a föntebb kifejtett elven alapúinak, hogy a szekundér-és primérfegyverzetet a hálózathoz nem kényszermozgásszerűen, hanem szabadon, illetve szabályozható módon hajtott segédberendezés útján kapcsoljuk. A mótor ekkor oly sajátságokat mutat, mely sem a normális, mellék- vagy főáramkörű motoroknál föl nem lépnek és ezek közül a már említetteken kívül csakis arra az igen érdekes jelenségre utalunk, hogy a mótor mezőintenzitása önműködően szabályozható, minek az a következménye, hogy .a motort — főleg kis fordulatszámoknál — nagy mértékben túlterheljük, annélkül, hogy annak normális viszonyok között nagy intenzitású mezővel kellene dolgozni. Ezt a tulajdonságot a legelőször említett foganatositási alak oly mellékáramkörű mótor esetében ismertetjük, melynek kommutátora a tengelyhez viszonyítva forgatható. Ez a magyarázat minden nehézség nélkül alkalmazható a többi foganatositási alak esetében is. Tegyük föl, hogy a kommutátort valamely független hajtómotor hajtja, mikor ennek fordulatszáma a főmotor fordulatszámát is meghatározza. A motorban bizonyos mezőintenzitás lép fel, mely a szekundér fegyverzetben a csúszásnak megfelelő elektromotoros erőt indukál, ez a stator elektromotoros erejével tevődik össze, a mótor mezőintenzitása pedig mindig akként áll be, hogy a rotor és a stator elektromotoros erejének összetevője a hálózati feszültség által legyen megszabva. A rotornak ekkor a kommutátorhoz képest akként kell beállania, hogy a húzóerő zérús legyen, elektromotoros ereje pedig a statorénak irányába essék, vagyis evvel közvetlenül összeadás útján a hálózati feszültséggel váljék egyenlővé. A stator elektromotoros ereje és evvel együtt "a mótor mezőinteuzitás a mótor terheletlen állapotában zérus. Ha a főmótort megterheljük, a rotor a kommutátorhoz viszonyítva bizonyos szöggel hátramarad, mely a terheléstől függ és elméletileg 0—180° között eltolódik. Ekkor a rotortól a statorba átvezetett elekromótoros erő fázisa a stator elektromotoros erejének fázisával szemben eltolódik, még pedig míg kezdetben a két erő iránya ugyanaz volt, a terhelés növekedésénél épen ellenkező irányúvá válik és minthogy a kettő a hálózatfeszültséggé tevődik össze, a stator elektromotoros és evvel együtt a mótor mezőintenzitása is igen tág határokon belül változik, tehát a motort erőseri túl lehet terhelni. Vagyis a mótor mezejének intenzitása nem függ úgy mint a főáramkörű motornál, csakis bizonyos határok között a fordulatszámtól és nem is marad, úgy mint a mellékáramkörű motornál, a terhelés változásánál állandó, hanem egészen önműködően a terheléshez simul, tehát pl. akként szerkeszthető, hogy még igen kis fordulatszámnál is terheletlen állapotban kis intenzitású mezővel és kis vas-