56162. lajstromszámú szabadalom • Gép eresztékeknek parquettadarabokba való behelyezésére
A parquettdarabnak a gépből való kijutása helyén célszerűen az (m, n) marók vannak elrendezve, melyeknek egyike, az (m) maró, a beillesztett eresztéknek fölső oldalát a parquettdaraboknak későbbi jobb összeillesztése végett kissé lerézseli, míg a másik, az (n) maró ugyanoly célbői) ,a parquettdarabnak alsó oldalát rézseli le úgy, hogy a parquettdarab a gépet teljesen kész állapotban hagyja el és semminemű utólagos megmunkálásra nem szorul. Ugyanezen célt érhetjük el azáltal is, ha négy vagy több (c) nyomóhenger helyett két hengert alkalmazunk akképen, hogy a közbenső hengereket végnélküli szalaggal, lánccal vagy hasonló szerkezeti elemmel helyettesítjük, melyet a mellső (legkisebb) és a hátsó (legnagyobb) nyomóhenger köré fektetünk és mely a hiányzó közbenső hengerek nyomását, melyekhez szükség esetén alátámasztást alkalmazhatunk, a (b) eresztékre átviszi. A leirt gép természetesen úgy fekvő, mint álló helyzetű, valamint két, három vagy több munkadarabnak egyidejű fölvé^ telére kétszeres, háromszoros stb. is lehet. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gép eresztékeknek parquettdarabokba való behelyezésére, jellemezve a parquettdarabokat az eresztékekkel együtt tovavezető és ez utóbbiakat ekközben a munkadiarabok hornyába beszorító forgó hengerek által. 2. Az 1. alatt igényelt gépnek egy foganatosítási alakja, jellemezve különböző nagyságú átmérővel biró hengerek által, melyek az eresztéknek a gépen való átvezetése alkalmával a parquettdarab hornyához képest rézsútos helyzetet adnak. 3. A 2. alatt igényelt gépnek egy foganatosítási alakja, jellemezve az eresztéket a parquettdarab hornyába szorító két nyomóhenger és ez utóbbiakkal együttműködő végnélküli szalag vagy más hasonló szerkezeti elem által. (I rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDAJA BUDAPESTEN.