56119. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szigetelt fémhuzalok és csévék előállítására
szítése után a fém fölmelegítése által megismételhetjük. Ennek következtében a bevonat ismét megpuhul és a fémre gyakorolt vegyihatás megujul úgy, hogy kellő mértékben még nem szigetelt helyek utólag lesznek szigetelve. Az ismételt fölmelegítás folytán egyenletesen tereljük szét a bevonat anyagát a fémfölületén, ami különösen huzalcsévéknél célszerű. Ha a bevonat összetételéhez képest hosszabb-rövidebb idő alatt teljesen megszilárdult, az oxidáló hatás megszűnik úgy, hogy üzem közben a szigetelő réteg vastagsága és a cséve ellentállása többé meg nem változik, még akkor se, ha felmelegszik. Tekintetbe jöhetnek még zsiradék-, só-, gyanta-, máz- stb. oldatok is, amelyek oldószerei önmaguktól vagy a. fölmelegítés alatt párolognak el és az oldott anyagok réteg alakjában maradnak vissza. A kereskedelemben kapható oxidálóhatású mázak egész sorának meg van ez a képessége, hogy az alumÍDiumra és ennek ötvözeteire vegyi hatást gyakoroljanak mindaddig, amíg nedvesek. Egyébként pedig a megkívánt hatást oxidáló anyagoknak pl. alkaliáknak, víznek oxigénnek és hasonlóknak segélyével érhetjük el. Sok esetben elegendő, ha a vízzel benedvezett esévét nedves állapotban valamely mázzal vonjuk be úgy, hogy a bevonat megszáradása alkalmával a víznek a fémre gyakorolt tartós behatása áll be. A megszáradás tetszőleges ismert módon lassan vagy gyorsan következhetik be. Amennyiben az oldat visszamaradt részei megömleszthetők, utólagos fölmelegítés által az anyagnak jobb elosztását érhetjük el. Ha huzalokból csévéket akarunk készíteni, ezeket folyadékon húzzuk át és csévékké tekercselhetjük, míg a bevonat még nedves és puha, aminek folytán a szigetelő illetve oxidrétegnek a felcsévelés alkalmával föllépő súrlódási nyomás következtében való megsérülését elkerüljük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Az 53132. számú szabadalomban védett elektromosan szigetelő rétegeknek fémeken történő előállítására és megvédésére való eljárás foganatosítási alakja, a fém, különösen alumínium és ennek ötvözetei fölületére oxidáló vagy vegyi behatást gyakoroló folyadék segélyével, azáltal jellemezve, hogy a fémfölületet a fémre vegyileg ható és szilárd réteggé megmerevedő vagy pedig szilárd réteget lerakó olvasztékkal, oldattal vagy szuszpenzióval kezeljük úgy, hogy az elektromosan szigetelő fémvegyület vegyi úton állíttatik elő és fölötte egyúttal mechanikailag védő bevonat létesül. 2. Az 1. igénypontban védett eljárás változata, azáltal jellemezve, hogy a fémfölületet oly folyadékkal kezeljük, melynek hátramaradó részei elektromos szigetelő rétegét képeznek, mely a szigetelő ellenállást növeli. 3; Az 1. igényben védett eljárás változata, azáltal jellemezve, hogy a fémfölületét oly megömleszthető, vegyi behatást gyakorló anyaggal kezeljük, mely a bevonat ismételt fölmelegítése és megpuhulása folytán lehetővé teszi, hogy a. fém fölületére többszörös vegyi hatást gyakoroljunk. -PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.