55812. lajstromszámú szabadalom • Telefonállomás
kagylóba van zárva, melynek (9) födelén van a (10) hangtölcsér fölszerelve. Maga az indukciós cséverendszer két transzformátorból áll, ezek közül az egyik, az üreges (11) vasmagon föltekercselt (12) primér és (13) szekundér csévéből álló transzformátor fix, míg a másik, a (14) vasmagra föltekercselt <15) primér és (16) szekundér csévéből álló transzformátor az első transzformátor vasmagjának üregébe a (14) mag folytatását képező (31) fogantyú segélyével betolható, illetve abból kihúzható, mely célból a mozgatható transzformátor (17) alaplemeze négy <18) karja segélyével a (21, 22, 23, 24) ve.zetőrudakon eltolható. Eme vezető rudak a <8) mikrofon kagylóra vannak szerelve. A <22, 24) vezetőrudak fele hosszukon egyegy vezetőből, másik fele hosszukon pedig egy-egy ebonitból készült csővel vannak hurkolva, ez az ebonitcső a rudak külső végein van alkalmazva. A (21, 23) vezetőrudak egész hosszukon vezetőcsővel vannak burkolva. A (21) és (23) vezetőrudakat (19), illetve (29) sarokkapcsolóik egy-egy vezeték útján a (33), illetve (35) (sarokkapcsolóval, a <22) és (24) vezetőrudakat pedig a (20), illetve (30) sarokkapcsolóik a (12), illetve <13) cséve egyik végével kapcsolják. A (18) vezetőkarok egy-egy (25, 26, 27, 28) vezetőhüvellyel vannak bélelve, melyek csúszókontaktus gyanánt szerepelnek és melyekkel a (15), illetve (16) csésze egy-egy vége van kapcsolva. A mikrofon kapcsolási szkémája tehát a '9. ábra szerint a következő: A (38) mikrofontelep egyik sarka a (34) sarokszorítón át az (1) szénlemezhez, másik sarka pedig a (32) sarokkapcsolóhoz van kapcsolva, míg a fix transzformátor (12) pri•mércsévéje a (3) mikrofon széncsúcshoz és a (34) sarokszorítóhoz van kapcsolva. A (12) •cséve áramköre tehát a következő: (38) mikrofontelep, (34) — (1, 3) mikrofon, <12) cséve, (32) sarokszorító, (38) telep. A mozgatható transzformátor (15) primér•csévéje a (25) és (26) béléshüvelyhez van ikötve, míg a (22) vezetőrúd a mikrofon (3) kontaktusához van kapcsolva. • Mikor a mozgatható transzformátor a fix transzformátorból ki van húzva, (26) béléshüvelybe a (22) vezetőrúdnak szigetelő részén áll, tehát a (26) hüvely és a (22) vezetőrúd egymásfól szigetelve van, mikor ellenben be van tolva, a (26) hüvely a (22) rúd vezetőrészére jut és létesül a következő áramkör: (38) mikrofontelep, (34) — (1, 3) mikrofon, (21) rud, (25) hüvely, (15) primércséve, (26) hüvely, (22) rúd, (32) sarokszorító, (38) mikrofontelep, vagyis a (15) cséve a (13) csévével párhuzamosan van kapcsolva. A mozgó transzformátor primér ampére-meneteinek száma tehát a betolt állapotában nagyobb, mint kihúzott állapotában, azért indukáló hatása is nagyobb. Az indukció hatása alatt — ha a mozgó transzformátor ki van húzva — a (13), ha be van tolva, a (13) és (16) szekundér csévében áram indukálódik. A (13) cséve a (35, 33) 8arokszorítókhoz, a (33) sarokszorító pedig ezenkívül s a (23) rúd (29) sarokszorítójához van kapcsolva. A (35, 33) sarokszorítók az (a), illetve a telefonon át a (b) távolba vezetésekhez vannak kapcsolva, míg a (16) cséve a (27, 28) hüvelyekkel és (24) rúd a (35) sarokszoritóval van kapcsolva. A szekundér csévék kapcsolása tehát a mozgó transzformátor kihúzott állapotánál: (33) sarokszorító, (13) cséve — (35) sarokszorító, míg a mozgó transzformátor betolt állapotában a (16) cséve a (33) sarokszorító, (23) rúd, a (27) hüvely, (16) cséve, (28) hüvely, (24) rúd, (35) sarokszorító elágazáson át a (13) csévével párhuzamosan van kapcsolva, tehát a szekundér ampére-menetek száma is nagyobb, mint a transzformátor kihúzott állapotában. A mikrofon - segélyével tehát tág határok között váltakozó és igen nagy de változtatható erősségű beszédközvetítő áramokat indíthatunk. A jelzett áramok fölfogására szolgáló telefon egy igen erős, tetszőleges alakú (39) állandó mágnesből áll, mely a 7. ábrán körgyűrű, a 8. ábrán kengyel alakban van kiképezve. Ezen az állandó mágnesen van a telefon (40) kagylója fölerősítve, melyet a (41) hangtölcsérrel fölszerelt (36) födél