55775. lajstromszámú szabadalom • Elektromágneses berendezés a fogyasztási áram határolására
- 2 -Amint az áram azt a határt, melyre a berendezés be lett állítva, túllépi, az (e) elektromágnes vonzza az (a) horgonyt, melynek (b) kampója hevesen beleütközik a (h) emelőbe, mely a (d) tengely körül kilendíttetik, ami által a (c) lemezke a(p) kontaktuslemezrő 1 leemeltetik. Az áram azáltal meg van szakítva, a cséve magja nem mágnesessé válik; és az (a) horgonyt saját súlyának hatása alatt ismét visszaesni hagyja, ami által a (h) emelő a (g) ellensúly hatása alatt ismét lesülyed és a (c) lemezkét a (p) lemezhez szorítja. Az áram újból zárva van, mire a játék mindaddig ismétlődik, míg az áramlámpák megfelelő lekapcsolása vagy a mótorterhelés csökkentésié által rendesj értékére szállíttatik le. A (h) emelő szabad vége és az (a) horgony (b) kampója között meghagyott üres járatnak kettős célja van. Ezen elrendezés által mindenek előtt megakadályoztatik, hogy a horgonynak: .már gyönge vonzása az áramhatáraak csekély túlhaladása esetén is megszakítást idézzen elő. Az üres járat- beiktatása által továbbá azt is elérhetjük, hogy a határérték túlhaladása esetén az (a) horgony, illetve' a (b) kampó csak akkor talál a (h) emelőre, amidőn már elegendő elevenerőt ért el, hogy a megszakítást gyorsan és biztosan eszközölhesse. • A (c) lemezke annyira hajlékony, hogy zárás és nyitás közben a kontaktusfölületek mentén csúszó súrlódás lép föl, minek folytán azok nagyon simák maradnak és állandóan jól felfekszenek. Minél erősebb a csévén átmemŐ! áram, annál erélyesebben ütközik a (b) kampó a (h) emelőbe és annál nagyobb a í(h, c) rendszer kilengése. Ezen téinyt arra lehet fölhasználni, hogy az áramhatároló berendezést úgy foganatosítjuk, hogy az átfamhatár igen jelentékeny túlhaladásánál, mint megszakító működjék. Az ehhez szükséges segédberendezés a 3. és 4. ábrákon van föltüntetve; lényegében pedig egy fogókarból áll, melynek (1) karja egy (n) rúgó által kifelé szoríttatik; a tulajdonképeni (z) fogókar abban a pillanatban, amelyben a (h, c) rendszer kilendíttetik, az (o) pecek által, mely fölötte kileng, átfektettetik. Amint azonban a (h) emelő és vele az (o) pecek a hátrafelé mozgást megkezdi, az (o) pecek a (z) fogó kart a (q) ütközőhöz szorítja, ami által az egész rendszer állandóan a megszakítási helyzetben tartatik vissza. Az áramhatároló berendezés készítésénél azt a pontot, melynél a megszakítási hatásnak érvényesülni kell, az (s) cséve tekercseinek száma és az (a) horgony súlya által meg lehet állapítani. Az is kívánatos, hogy meg legyen annak a lehetősége, hogy egy ési ugyanazon berendezésnél a viszonyoknak megfelelően, ezen említett pontot többé-kevésbbé el lehessen tolni, tehát a berendezés működési határát szabályozni lehessen. Ezt az (i) csavarral lehet eszközölni, mely az (a) horgony ágyazása gyanánt szolgál és melynek beállítása által a horgonynak az elektromágnestől való távolsága a nyugalmi helyzetben változtatható. A működési határ változtatható feszültséggel biró (y) rúgló által is szabályozható, mely az elektromágnesnek a horgonyra gyakorolt vonzásával szemben hat és ilykép a horgony önsúlyához hozzáadott komponenskép szerepel. Végül még különleges elrendezések történtek, hogy a kontaktusrészeket a helyszínén gyorsan és könnyen ki lehessen cserélni. A fémes (p) kontaktuslemez egy sárgarézhengerbe van beeresztve, mely szorosan beleillik a hosszhasítékök által rugóssá tett, hengeres (m) sárgarézhüvelybe. A (c) fémlemezke a (h) emelő alsó oldalán a (hl) sarnir szárny segítségével be van szorítva és a sarnir egyszerű átfektetése által kihúzható. Új lemezke behelyezése céljából annak egyik végét á (h) emelő alsó oldala közé hajlítjuk és a (hl) szárny zárása által rögzítjük. A födő könnyű fölhelyezése és leszedése végül azáltal biztosíttatik, hogy a födőn két hasítékolt (f) lemezrúgó van elrendezve, melyekbe a födő fölhelyezésénél az alaplemezbe becsavarolt (k) peckekí"-becsappannak.