55760. lajstromszámú szabadalom • Kovácsolósajtó
mindkét koronggal kapcsolaton kívül hozható úgy, hogy nem is hajtatik. Ezen célból az (1) tengelyre négy-négy kettős karral ellátott két (4) és (5) karkereszt van fölékelve, melyeknek karjaiban két (6) és (7), illetve (8) és (9) szorító pofa (2. és 3. ábra) van sugárirányban eltolhatóan, tengelyirányban azonban el nem tolhatóan elrendezve és azonkívül egy háromkarú (10), illetve (11) emelő van forgathatóan ágyazva. Ezen emelő két vége a szorító pofák megfelelő nyílásaiba kapaszkodnak úgy, hogy az emelő megfelelő elforgatása által a szorító pofák egymáshoz közelíttetnek vagy egymástól eltávolíttatnak. Mindegyik karkeresztnek belső és külső szorító pofái közé egy a két szíjkororg egyikével összekötött gyűrűalakú (12), illetve (13) karima nyúlik be. Ha az egyik karkereszt szorító pofái egymáshoz közelíttetnek, az (1) tengely a karkereszthez tartozó szíjkoronggal kapcsoltatik. A szorító pofák megfelelő beállítására a két karkereszt között (14) karmantyú van az (1) tengelyre lazán fölhúzva. A karmantyú mindegyik oldalon négy (15), illetve (16) karommal van ellátva, melyek a karkeresztek egy-egy kettős karjának két része közé lépnek úgy, hogy a karmantyút a mindenkor működő szíjkorong magával viszi. A karmantyúban kiképezett kivágásokba a (10) és (11) emelők harmadik végei kapaszkodnak. Ha már most a karmantyút pl. balra toljuk, a (4) .karkereszt szorító pofái a (2) szíjkorong •(12) karimájához szoríttatnak és ennek következtében az (1) tengely ezen koronggal kapcsoltatik, a (3) korong ellenben üresen jár. Az ellenkező működés lép föl, ha a karman.tyút eléggé jobbra toljuk. A karmantyú 'középhelyzeténél az (1) tengely a két korong egyikével sincs kapcsolva. Az (1) tengelyre (17) fogaskerék van ékelve, mely egy a (18) tengelyen ülő (19) •fogaskerékkel kapcsolódik. A (18) tengely végein (20) forgattyúkat visel, melyek (21) rudak útján a (22) forgatyúkkal vannak összekötve, melyek (23) üllőtőkén ágyazott .(24) forgattyútengelyen ülnek. Mindegyik (22) forgattyú agya ki van szélesítve és egy (25) csapot hord, mely a (26) rúd útján egy a (27) sajtófejen elrendezett (28) csappal van összekötve. Ha tehát az (1) tengely forgattatik, a (29) oszlopok között függőlegesen vezetett sajtófej ide-odamenő mozgást végez. A (14) karmantyú eltolására (30) gyűrű szolgál, mellyel két a (31) tengelyen elrendezett egykarú (32) emelő kapcsolódik. Az üllőtöké mellső oldalán a (31) tengely végén a háromkarú (33) emelő van megerősítve. Ezen emelő végei közül kettő (34) és (35) lábitókat képes, az emelő harmadik (36) vége pedig hosszhasítékkal van ellátva, melyben a (37) zárófog eltolható, mely az üllőtőkén megerősített (41) szegmensen lévő három (38, 39, 40) bevágások egyikével kapcsolód hátik. A háromkarú (33) emelő és ennek következtében a (14) karmantyú tehát három különböző helyzetbe beállítható. A (38) bevágás a karmantyú azon helyzetének felel meg, melynél az (1) tengely a (2) koronggal van kapcsolva (gyors járat), a (39) bevágás pedig ama helyzetnek, melynél mindkét korong üresen] jár, végül a (40) bevágás azon helyzetnek, melynél az (1) tengely a (3) koronggal van kapcsolva (lassú járat). A (34, 35) lábitók mindegyikén egy-egy kétkarú (42), illetve (43) emelő van forgathatóan ágyazva. A rajzon nem ábrázolt rúgó által állandóan befelé nyomott (37) zárófog (44) nyúlvánnyal van ellátva, melynek végével a (42) és (43) emelők végei együttműködnek. Ha pl. a (43) emelő jobboldali végét lenyomjuk, először a (37) záró fog tolatik ki a (38) kivágásból és ily módon a háromkarú (33) emelő szabadon bocsáttatik és azután ezen emelő (35) lábitója maga lefelé forgattatik. A sajtónak az egyik fordulatszámról a másikra való önműködő átkapcsolására a következő berendezés szolgál. A sajtó (29) oszlopain (45), illetve (46) emelők vannak forgathatóan ágyazva, melyek (47), illetve (48) rudak útján az üllőtőkén forgathatóan elrendezett (49), illetve (50) emelőkkel állanak összeköttetésben, mely emelők szabad végei a (42), illetve (43) emelők szabad végeivel együttműköd-