55627. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a pneumatik helyettesítésére automobilkeréknél
rész kis játékkal illik bele a (b) keréktárcsa <c) furatába, melyben (e) rúgó van elrendezve, mely a küllőt állandóan a rajzon jelzett helyzetében igyekszik megtartani. A küllőt ezen szélső helyzetében (k) gyűrű biztosítja, mely a küllő szűkebb (i) nyakát körülvéve, a (b) keréktárcsa kerületéhez van megerősítve. Ugy a (c) furat, valamint a (d) vezetőrész több, jelen példánál négy hossziránj^ú egymással együtt működő (c', ill. d') félkör keresztmetszetű rovatékkal bír, melyekben a (j> j') golyók foglalnak helyet. A golyókat helyzetükben a küllő rendes helyzetében a (k) gyűrű (k') nyúlványai biztosítják. Minden második (j') golyó valamivel kisebb, azért, hogy a golyók egymáshoz ne súrlódjanak és tisztán gördülő mozgás keletkezzék. A (c) furat olajjal van részben megtöltve j úgy, hogy a küllő állandóan olajban mozog j el. Az olaj kifolyásának megakadályozására, valamint por és piszok távoltartására szolgálnak az (l) harmónikaalakú bőrcsövek, melyek egyik végükkel az (f) küllőtalphoz, másik végükkel pedig a (k) rögzítőtárcsához vannak (m, m) gyűrűk segélyével oldhatóan és folyadékmentesen erősítve. A készülék működése az eddigiek alapján világos és magyarázatra nem szorul. Az (e) rúgok helyett esetleg légtömlők is használhatók, melyek lényegükben a (c) furatok belső végébe helyezett, levegővel töltött gumihengerek, melyeket megpukka•das ellen erős bőrbevonat véd. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől .számos eltéréssel is készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés a pneumatik helyettesítésére automobilkerekeknél, jellemezve egy tömör és sugárirányú furatokkal ellátott keréktárcsa -és ezekben sugárirányban elmozgathatóan elrendezett és rúgóhatás alatt álló küllők által, mely utóbbiak szabad végükön csaknem összeérő körív alakú talpakat hordanak, melyeket rugalmas abroncs fog össze azon célból, hogy az ilykép keletkező kerékkerület bármely pontja sugárirányban rugalmasan kitérhessen. 2. Az 1. alatt igényelt berendezés kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a küllőnek a keréktárcsa furatában lévő (d) vezetőrésze az (f) küllőtalppal vékonyabb (i) összekötőrésszel van kapcsolva, melyet a keréktárcsa kerületéhez erősített (k) gyűrűs korong vesz körül azon célból, hogy a küllő szélső helyzete a (c) furatban lévő (e) rúgó ellenében biztosítva legyen. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt berendezés kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a küllő (d) vezető része, valamint a (c) furat (c', ill. d') együttműködő félkör keresztmetszetű hornyokkal van ellátva, melyekben golyók vannak elrendezve azon célból, hogy a küllő elmozgásánál csakis gördülő súrlódás keletkezzék. 4. Az 1—3. alatt igényelt berendezés kiviteli alakja, jellemezve a küllőtalp belső oldala, valamint a keréktárcsa kerülete közé iktatott és folyadékmentesen megerősített harmónikaszerű (1) bőrcső által azon célból, hogy a küllőnek olajban járása lehetővé váljék és por és piszok behatolása megakadályozlassék. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUCAFESTEN