55624. lajstromszámú szabadalom • Kapuzár
billenése az (i) záróretesznek további hátrahúzását vonja maga után. A záróretesznek ezen mozgása annál is inkább bekövetkezhetik, minthogy a záróretesz golyókon mozog és az (s) csavarrúgó a záróreteszt zárt helyzetben tartani törekvő erősebb (t) csavarrúgó hatását csökkenti. Ha a bedobott lemez az (n) emeltyűt kellően elforgatta, az (u) szekrénybe esik alá, mely ajtócskával van ellátva úgy, hogy az ezen szekrényben összegyűlt lemezek időközönkint eltávolíthatók. A kapuajtó betevésénél a találmánybeli zár önműködő zárása akként történik, hogy • az (a) tokból kiálló rudacska bele ütközik a helytálló ajtófélbe, mikor is (v) gombjánál fogva a (z) hüvelyben ágyazott és rúgóhatás alatt álló, U-alakban kiképezett (x) ütközőkart kilengeti úgy, hogy utóbbi a záróretesz a kilincsfogszerű bevágásából kilép, mikor is (t) spirálrúgó a záróreteszt kifelé mozgatja, vagyis zárást eredményez. Ugyanekkor a (j) és (n) emeltyűk a velők kapcsolt szerkezetekkel együtt a rajzban föltüntetett nyugalmi állásba térnek vissza. Mint a bevezetésben említettük, a (c) tengely végein egy, ill. két fogaskerék van fölékelve. Ezen elrendezés arra szolgál, hogy a találmánybeli kapuzár működtetése bizonyos ideig (éjfélig) oly lemezzel történhessék, melyen egy fogaskeréknek megfelelő fogsor van bemélyítve, más időben (éjfél után) ellenben a működtetés csak oly lemezzel történhessék, melybe két fogsor van bemélyítve. Biztonság céljából a bedobó nyílás előtt oly (Y) tolókát alkalmazunk, mely rendes körülmények között spirálrúgó hatása alatt az (e fogaskerekeknek megfelelő bedobónyílást zárja el és melyet az (a) tokban elrendezett (0) óraszerkezet célszerűen görgőkön vezetett húr vagy egyéb vonóközeg segélyével kellő időpontban akként mozgat el, hogy a tolóka a (d) fogaskeréknek megfelelő bedobónyílást zárja eJ, mikor is találmánybeli kapuzár csak két fogsorral bíró lemez bedobása által működtethető. A találmánybeli kapuzárnak kulccsal való nyitása akként történik, hogy a kulcs fölvételére szolgáló csap foroghatóan van kiképezve úgy, hogy a kulcs elforgatása által ezen csapot is elforgatjuk, mikor is a csapra erősített húr vagy efféle a záróreteszt hátra húzza. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kapuzár, jellemezve azáltal, hogy a záróretesz hátrahúzására oly két (j) és (n) emeltyűkar szolgál, melyek lemez bedobása következtében nyugalmi helyzetükből elforgattatnak és ezen elmozgásuk által csuklós karok és szögemeltyűk segélyével a záróreteszt rúgóhatás ellenében a nyitott állásnak megfelelő helyzetbe hozzák. 2. Az 1. pontban igényelt kapuzár foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a zár működtetésére szolgáló lemezek bedobására két bedobónyílás van elrendezve, melyek alatt egy, illetőleg két fogaskerék van foroghatóan elrendezve oly célból, hogy a zár működtetése oly lemezzel történhessék melybe, ezen fogaskeréknek, illelőleg fogaskerekeknek megfelelő egy, illetőleg két fogsor van bemélyítve. 3. Az 1. pontban igényelt kapuzár foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a zárban oly rudacska van elrendezve,, mely a kapuajtóból kiáll ós a helytálló ajtófélbe való ütközés következtében a záróréteszt nyitott helyzetében rögzítőkart akként billent ki, hogy a záróretesz fogvatartása megszűnik, mikor is ez rúgó hatása alatt záró helyzetbe mozgatta tik. (1 rajzlap mpllókletteü PALLAS RÉ8ZvéNY tÁRSASÁO NYOMDÁJA BUDAPESTEN