55572. lajstromszámú szabadalom • Berendezés gőzturbinák tömítőszelencéi gőz be- és elvezetésének tolattyú útján való szabályozására
<e) nyílásán át a tömítőszelence terében uralkodó mindenkori gőznyomásnak kitett •<f) dugattyú foglal helyet. Ezen dugattyú, melyet az alul nyitott (g) szekrény vesz körül, bizonyos számú egyes membránokból á.110 rugalmas (h) szekrényen nyugszik, mely az (f) dugattyú fölületét a külső levegővel szemben tömören elzárja. Ezen membránokból álló (h) szekrényt, amint a rajz egyes ábrái mutatják különféle módon képezhetjük ki. így pl. a vékony rézcsőből hengerelt szekrénymeneteket vagy egymás fölött <1. ábra) vagy részben egymás mellett is rendezhetjük el (2. ábra). A rugalmas (h) Szekrényt egyes, egymással hegesztés vagy karimázás útján összekötött gyűrűs membránokból is előállíthatjuk (3. és 4. ábra). Az egyes foganatosítási alakoknál csupán az a lényeges, hogy a rugalmas szekrény végeit egyrészt az (f) dugattyúval és másrészt a (g) szekrénnyel tömören kapcsoljuk •és hogy már a dugattyú fölső és alsó oldala között föllépő kisebb nyomáskülönb- ! ségeknél is a dugattyúnak nagyobb lökete legyen lehetséges. Az (f) dugattyú alatt a tehermentesítő (i) rugót rendezzük el, amelynek feszültségét (k) támcsavar és (1) ellenanya segélyével tetszés szerint szabályozhatjuk. A kézikerék útján eltolható (m) rudazat segélyével, ha a dugattyú rúdjával •össze van kötve, a tolattyút tetszőleges helyzetbe tartósan beállíthatjuk. A berendezés működési módja a következő : A tömítőszelencében uralkodó mindenkori gőznyomás az aránylag igen nagy (f) dugattyú fölső fölületére hat, míg alsó oldala a légkör nyomása alatt áll. Ha tehát a tömítőszelence terében nagyobb nyomás uralkodik, mint a mindenkori rúgófeszültséggel növelt légköri nyomás, a dugattyúnak, valamint az egyes membránfölületeknek megterhelése folytán a tolattyú lefelé huzatik mindaddig, míg a tömítőszelence gőzének kiáramlása következtében a tömítőszelence terében a megkívánt nyomást el nem értük. Ha ellenben a tömítőszelence terében a nyomás a légköri nyomás alá sülyed úgy, hogy levegőnek a turbinába való hatolásától kell tartanunk, a dugattyú valamint az egyes membránok fölfelé szoríttatnak úgy, hogy a tömítőszelencébe friss gőfc hatolhat. A tolattyúnak már egészen csekély nyomáskülönbségeknél föllépő nagy lökete nagy túlfödéseket enged meg, ami a tolattyúnak jó tömörentartását teszi lehetővé. Az (i) rúgó folytán a szabályozótolattyút egyenlő belső és külső nyomás esetén oly középső állásba helyezhetjük, amelynél a tömítőszelence gőz be- és elvezetései el vannak zárva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés gőzturbinák tömítőszelencéi j gőz be- és elvezetésének tolattyú útján ! való szabályozására, mely egy, egyrészt a tömítőszelencében uralkodó mindenkori gőznyomásnak, másrészt a légköri nyomásnak kitett dugattyúval áll összeköttetésben, azáltal jellemezve, hogy a dugattyút az őt körülvevő szekrénnyel szemben, tengelyirányban könnyen en-* gedő, egyes membránokból vagy efféléből álló szekrény által tömítjük. 2. Az 1. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a rugalmas szekrény egyes ré?zei egymásban teleszkópszerűen eltólhatóan vannak elrendezve. 3. Az 1. és 2. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a dugattyúnak légköri nyomás alatt álló oldalát kiegyensúlyozás és a tömítőszelence középnyomásának megváltoztatása céljából tgy beállítható rúgó nyomásával terheljük meg. (1 rajzlap melléklette.) Pallas résivénytársaság nyomdája Budapesten.