55403. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet léghajók és röpülőgépek önműködő stabilizálására

- 3 -féle készülék által zárt áramkörnek ekkor megfelelő kapcsoló szerkezeteket kell sza­bályoznia, melyek a kormányok mozgatá­sára szükséges erőt a főmótortól kapják. Végül a Bohnenberger-féle rotációs készü­léket hajlásmutatónak is -használhatjuk és a kormányokat kézzel működtethetjük. A kor­mányoknak gépies önműködő hajtásánál természetesen a Bohnenberger-féle készülék által fogyasztott áram mérése által a repülő­gépnek mindenkori dülését leolvashatjuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködő stabilizáló berendezés repülő­gépek és léghajók számára, jellemezve egy repülőgépen vagy léghajón elren­dezett Bohnenberger-féle rotációs készü­lék, azaz három egyenlő tehetetlenségi nyomatékkal bíró cardan fölfüggesztésű forgástestnek elrendezése által, mely az egyensúly megzavarásánál oly szerke­zetet működtet, mely a kormányfölüíe­teket befolyásolja, vagy súlyeltolásokat létesít úgy, hogy az egyensúlyi helyzet­ből való kibillenések után a gép eredeti helyzetébe visszavezethető. 2. Az 1. alatti igényben védett önműködő stabilizáló berendezésnek egy fogana­tosítási alakja, jellemezve segédmótor­nak közbeiktatása által, mely a Bohnen­berger-féle készüléket úgy szabályozza, hogy a szabályozási lehetőség ugyan­olyan arányban nő, mint a repülőgépnek az egyensúlyi helyzetből való kibille­nése, azaz ugyanolyan arányban, mint a zavaró erőpárok. 3. Az 1—2. alatti igényben védett önmű­ködő stabilizáló berendezésnek egy foga­natosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a segédmotor helyett a főmótort alkalmazzuk a szabályozásra. 4. Az 1 —3. alatti igényben védett önmű­ködő stabilizáló szerkezetnek egy foga­natosítási alakja, jellemezve a Bohnen­berger-féle rotációs készülék lehetőleg evakuált tokja által. 5. Az 1—4. alatti igényben védett önmű­ködő stabilizáló berendezésnek egy foga­natosítási alakja, jellemezve két Boh­nenberger-féle rotációs készülék által, melyek fölváltva bekapcsolhatók. (2 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten

Next

/
Oldalképek
Tartalom