55355. lajstromszámú szabadalom • Kicserélhető nyomópárna rúgónélküli és rugalmas sérvkötőkhöz
- 2 — kel van ellátva, amelyekben a nyomópárnának a rugóval való összekötésére szolgáló szögiecisek megfelelően beállíthatók. Épp úgy alkalmazható a találmány szerinti nyomópárna szilárdan álló, ki nem cserélhető rugóval kapcsolatban is. A rajzban a találmány két kiviteli példában van föltüntetvei, és pedig az 1. ábrában két különböző nagyságú nyomópárnának egy baloldali lágyéksérv és egy jobboldali heresérvnél való alkalmazása, a 2. és 3. ábrában a nyomópárnáinak egy kicserélhető rugóval bir)ó sérvkötőnél való alkalmazása. Az 1. ábrában (a) és (b) a két nyomópárna, melyek egymás között és gumiból készített (c) sérvkötővel a (d) és (e) szíjak által vannak összekötve. Ezen célra mindegyik nyomópárna mellső fölületén egy középső és három oldalsó fejszögecs van a i nyomópáraa mindem sarkán elrendezve, amelyekre a (d) és (e) szíjak, valamint a (g) lábszárszíj lesz rágombolva. Az oldalsó fejszögecsek egymástól, valamint a középső fejszögecsektől egyenlő távolságban vannak. Miután ezenkívül minden nyomópárna mind a három oldala alakra és hosszra nézve egymással tökéletesen egyenlő, úgy teljesen mellékes, hogy a két oldalsó fejszögecs melyike van a deréköv összekötő szíjával kapcsolva. Emellett csak arra kell j figyelni, hotgy a lábszárszíjjal összekötendő hegye a három szögnek lef elé irányuló helyzetet nyerjen. Cfcak esgy nyomópárnának egyoldalú sérv ecetén való alkalmazásánál természetesen eleedk a két nyomópárnát összekötő (b) szíj. A nyomóp&noa köaéfpső fejszög-ecse csak egy rugalmas, sérvkötővel kapcsolatban jut a 2. és 3. ábrában föltűnhetett elrendezés sziectot érvényre. A kicserélhető (h) rúgó ^gyák végéti egy (h) pajzzsá van kiképezve, mely három kulcslyukal&kú (i) kivéséssel bit!, melyek a nyomópárna középső fejszögec^ének bevezetésére szolgálnak. A középső (i) véset irányban a rugóban egy hosszabb és hasonló kép kulcslyukalakú (k) véset van elrendezve, mely a nyomópárna egy megfelelő oldalsó főj szegecsének bevezetéséra szolgál. Két fej szegecsnek a rúgóval való egyidejű kapcsolása által a nyomópárna foroghatósága meg van gátolva. Egy, a rúgón foroghatóan ágyazott (1) kézi emelő által a nyomólapnak a rúgtón való beállítása után a két rész között szilárd kapcsolat létesíthető. Ezen célból az (1) emelő belső hosszoldala bevágásokkal van ellátva. Ennek megfelelő forgatása által a nyomópáinának a (k) hosszvésetben beállított fejízögecsét a bevágások egyike körülöleli úgy, hogy a szabad emelővégnek és a rúgónák valamilyen módon való rögzítése (szög, fej stb.) után a nyomópárnának a rúgón való elmozoghatása által mag van gátolva. Nem minden esetben elegendő egy gumiöv vagy egy kicserélhető rúgó, mint följebb leírtuk; különösen nagy sérvkapúnál inkább egy szilárd rugalmas sérvkötő szükséges, amidőn a nyomópárna találmány szerinti kiviteli alakjában a rúgóval már előzetesen szorosan össze van kötve. Ez esetben is lehint a rúgószaiagot kétoldalúan hordani, mert a nyomópárnák megegyező alakja is egy meg nem görbített rugónak alkalmazása a jobb- és baloldalt való fölfektetést lehetővé teszi. I Különös esetekben a találmány szerinti ! alakkal biró nyomópárna alkalmazást nyerhet hosszan elnyújtott heggyel. Adott esetekben a cél azáltal is elérhető, hogy a nyomópárna oldalai nem bef elé, hanem kifelé íveltek, miáltal a nyomópárna egyenletes tojásdad alakot nyer. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kicserélhető nyomópárna rúgónélküli ép rugalmas sérvkötők számára, jellemezve azáltal, hogy a nyomópárnának mindahárom befelé ívelt oldala hosszára és alakjára nézve teljesen egyeniő és hogy a nyomópárna sarkain elrendezett s a derékövvel, illetve a rúgóval való összekapcsolásra szolgáló (f) fejszögecsek egymástól s a középső fejszögecs-