55160. lajstromszámú szabadalom • Mutatómű távjelzési célokra
— 2 — használt (1) hüvelyekkel vannak megfelelő módon összekötve. A (8) dugaszok alkalmazása által tehát nagyszámú (1) hüvely elrendezése fölösleges több jelzőkészüléknek egyidejűleg való működtetésére. Hogy kevesébb jelzőkészülék esetében az (1) hüvelyeket teljesen nélkülözhessük, az 5. és 6. ábra szerint egy vagy több, (13) dugaszokat fölvevő (9a) csapot rendezünk el forgathatóan vagy eltolhatóan a számlap körül ós pedig célszerűen a (11) mutatótengely körül forgatható (10) karokkal összekötve, Aszerint, amint jelezni vagyis a jelzési helyeken levő jelzőkészülékeket működtetni akarjuk, a (8a) csapokat, amelyek a tokfalon keresztül nyúlnak, s kivánt időpontnak megfelelően állítjuk be a számlapon, míg a (13) dugaszokat a (9) furatokban helyezzük el. A (8a) csapok mindenkori helyzetében a (10) karokat a (12) rúgó rögzíti. Hogy az (1) hüvelyektől függetlenül jelezhessünk, külön (14) áramzáróhelyeket alkalmazunk. A (2) kontaktussinnek vagy tárcsának az óratengellyel való összekapcsolása azonban hátrányos, minthogy a mutató segélyével a (4, 6) áramvezetékek csak lassan nyithatók ós zárhatók, tehát állandóan megbízhatóan működő kontaktus nem éretik el. Ennek meggátlását célozza a 7. ábra szerint egy, a (11) mutatótengely által kerékhajtás közvetítésével mozgatott (16) bütykös vagy peckes tárcsa, míg a (11) tengelyen kerek (15) tárcsa van elrendezve. A (15, 16) tárcsák forgásakor ez utóbbi a (6) vezetékkel kapcsolt (19) rúgót rövid időközökben megemeli, amely eközben a (15) tárcsával érintkezik úgy, hogy az áram a (2) sin vagy tárcsa közvetítésével záratik. A (16) tárcsát a (11) tengely gyorsító áttétellel forgatja úgy, hogy ezáltal a (15) tárcsának a (.19) rúgóval való érintkezésénél beálló áramzárás is rövidebb lesz miközben a (2) sinnek (2a) kiugrásai révén I valamelyik dugaszolt (1) hüvelyt érintenie kell. A (16) tárcsával szemben a (19) rúgó nemvezető anyagból álló (19a) orral van ellátva, amely, ha azt a (16) tárcsa elhagyta, rögtön visszatér helyzetébe és így a (15) tárcsán a szikraképződés meggátoltatik. A 8. ábra szerint a (11) tengely megfelelő kerékhajtás útján a (2) sin és a dugaszolt (1) hüvelyek által időnként képezett kontaktusokhoz arányosan egy, a (11) tengelyen lazán ülő (15) tárcsát is a (2) sinnélgyorsabb forgásban tart és a (16) tárcsa', amely a (18) rúgó hatása alatt áll, ez utóbbi által gyorsabb továbbforgásra késztetik, amiut a (15) tárcsa a (16) tárcsát megfelelő mértékben elforgatta és a (18) rugón épen nyugvó (17) pecek a tárcsatengely fölé került úgy, hogy a (18) rúgó az említett pecekkel való érintkezése közben a (16) tárcsát gyorsan tovább forgatja, mimellett a (16) tárcsának fölfelé álló karja a (19) rúgót rövid időre megérinti és az áramzárást a (2) sinen és az ettől érintett dugaszolt (1) hüvelyen keresztül eszközli. Az állandóan egy (17) pecekhez, nyugalmi helyzetben pedig két (17) pecekhez: nyomódó (18) rúgó a (18a) csavar segélyével szabályozható. A 9. ábra egy (21) tolattyú alkalmazását mutatja, amelyet a 8 ábra szerint elrendezett (15) tárcsa megemelt helyzetbe hoz és végül elhagy, mire a tolattyú leesik, miközben a (23) rúgó által gyengén befolyásolva, a (22) pecekkel a (19) áramzárórúgót megérinti. A (21) tolattyút megemelésénél a (15) tárcsa úgy tartja és mozgatja, hogy a (22) pecek a (19) rúgót nem érinti. A (6) vezetékkel kapcsolt (19) kontaktus'rúgót a (20) csavarral szabályozhatjuk. [SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mutatómű elektromos jelzőkészülékkel kapcsolt áramvezetékek nyitására ós zárására, azáltal jellemezve, hogy a (3) hajtómű által a körben elrendezett, dugaszokat fölvevő (1) hüvelyekkel szemben mozgatott (2) kontaktussin (11) tengelyének mindkét oldalán egyenlőkarúan, vagy pedig tárcsaszerúen van kiképezve és ismételt jelzés céljából több,, az (1) hüvelyekkel érintkező (2a) kiugrással van fölszerelve. 2. Az 1. pontban igényelt mutatómű kiviteli