55095. lajstromszámú szabadalom • Dombornyomógépek betű emelői mozgató szerkezet
Az előző kivitelűéi már szerepelt alkatrészek ugyanazon számokkal vannak ellátva, mint ott voltak. Az első betűkosárhoz tartozó feszek számjelzése index nélküli, a második, illetve harmadik (lx ill. Íz) betűkosárhoz tartozó részek számjelzéseinek' indexe x illetve z. Ezen kiviteli alaknál a betűkosarak (11 >llx illetve llz) sineken csúsztathatók (5. ábra) és a regiszterszerkezet által állíttatnak munkahelyzetbe. A 4. ábrán az (1) betűkosár munkahelyzetben van, honnan a (11) sinek mentén letolható úgy, hogy az (lx) vagy az (Íz) betűkosár jusson azon helyzetbe, melyből a (2x), illetve (2z) betűemelők kilendíthetők. A (4, 4x), illetve (4z) vonórudak megfelelő módon való működtetése a következőkép van megoldva: _ Az (1) betűkosárhoz tartozó (4) vonórudak a (12) csövekben eltolhatók. A vonórudak alsó vége dugószerű kiszélesítéssel van ellátva, melyek a (12) csövekben csúsznak, ezeknek fölső végén pedig befelé hajlított peremekbe ütköznek úgy, hogy nem húzhatók ki egészen. Midőn az (1) kosár munkahelyzetében van, akkor a (4) rudak amennyire csak lehet, ki vannak húzva a (12) csövekből. A (12) csövek a megfelelő mozgató szerkezettel vannak összekötve és ennek működtetése esetén a (4) rúd révén a megfelelő (2) betűemelőt befolyásolják. Ha az (1) kosár nem volna munkahelyzetben, akkor az (5) rudazat működtetése esetén a (12) csövek a (4) rudak mentén csupán csúsznak. Az (lx) betűkosárhoz tartozó 4x) vonórudak hasonló (12x) csövekkel vannak meghosszabbítva. Az (Íz) betűkosárhoz tartozó szerkezetnél az (5) rudazathoz csak rövid hüvelyek vannak erősítve, melyekben a (4z) vonórudak csúsztathatók. A (4, 4x, 4z) vonórudak alsó végein lévő dugók és a (12, 12x) csövek fölső végén lévő ütköző karimák bizonyos mértékben beállíthatók (elcsavarolhatók) úgy, hogy pontos munkát végezzenek. Ezen szerkezet természetesen tetszőleges számú betűkosárral dolgozó gépeknél is alkalmazható. Emellett több ilyen gép egyesíthető úgy, hogy egy regiszterszerkezettel egyidejűleg több példányt lehessen készíteni. Ily módon Írógépek vagy kettős ikergépek is szerkeszthetők. A 6. és 7. ábrán ilyen ikergép van föltüntetve. A baloldali géphez tartozó részek számjelzései (a), a jobboldaliak (b) indexszel vannak ellátva, míg a mindkét gépre ható részek számjelzései index nélküliek. Az (la) és (lb) betűkosarak (13a), illetve (13b) sineken mozgathatók a munkahelyzetbe (14a,) illetve (14b) rudak révén. Az (lxa) és (lxb) betűkosarak (15a), ill. (15b) sineken mozgathatók a (15a), ill. (16b) rudak révén. Végül az (Jza) és (lzb) betűkosarak (17a), ill. (17b) sineken vannak vezetve és (18a), ill. (18b) rudak révén mozgathatók. A (2a), ill. (2b) betűemelők nyomószerkezete a (20a), ill. (20b) nyomókölyüket működtető (19a) ill. (19b) excenterekből áll. A két gép azonos betűkosarait egyszerre kell munkahelyzetükbe hozni, illetve abból eltávolítani. E célra (21, 22, 23) vízszintes harántrudak szolgálnak, melyeknek végei (24, 241 , 24a ) vezetékeken le- és föltolhatok. ' A 21 harántrúdhoz a (14a) és (14b). a 22 « a (16a) és (16b) és a 23 « a (18a) és (18b) rudak vannak kapcsolva. A 12 harántrúd a (25a) és (25b), a 22 « a (26a) ós (26b) és a 23 « a (27a) és (27b) tolórudak révén mozgattatik föl és alá. A (25a) és (25b) rudakkal (28a) és (28b) kétkarú emeltyűk, a (27a) és (27b) rudakkal (29a) és (29b) kétkarú emeltyűk és a (26a) és (26b) rudakkal (30a) és (30b) kétkarú emeltyűk vannak összekötve. Ezen kétkarú emeltyűket a (34) henger (31, 32 és 33) bütykei befolyásolják. E célból a (28b) emeltyű (35) nyúlvánnyal a (29b) « (36) « és a (30a) « (37) « van ellátva. Ezen nyúlványok (38) görgőket hordanak, melyeket a (34) henger bütykei