54675. lajstromszámú szabadalom • Berendezés grammofonoknak és más beszélőgépeknek előre meghatározott pontokban való megállítására
— 2 — Addig, míg az (x) hangkar nem érintkezik az (a) ütköző karral, az áramkör meg van szakítva. Amikor azonban az (x) hangkar a (7) lemez bizonyos részének lejátszása után az (a) karba ütközik, az áram az (1) áramforrásból az (5) dróton át az (a) ütközőkarhoz jut és innen az (x) hangkaron a (k) mágnesen és a (4) vezetéken át a (3) kapocshoz, innen az (11) lemezen az (1) kontaktuslemezen, a (w3) karon, a függélyes tengelyen és a (w2) lemezen, a (2) kapcson át az (1) áramforrás másik sarkához áramlik. Most, hogy az áramkör záródott, a (k) elektromágnes a (j3) fegyverzetet behúzza, miáltal a (j5) tengely a (j4) kar segélyével úgy forog, hogy a (wl2) kampó a (3) kar (wl2) kampója a (w3) kart elengedi, melyet azután a (w4) rúgó csavaró hatása a nyíl irányában elforgat a pontozott helyzetbe úgy, hogy az ezen elrendezett (6) féksaru a (7) grammofonlemez vagy fonográfhenger kerületének neki fekszik és azt megállítja. Hogy a szerkezetet ismét működtethessük, az (x) hangkart kezdeti helyzetébe visszaforgatjuk és a (w3) kart is kezdeti helyzetébe hozzuk, amikor is a fék oldódik. Ha az (a) kart vízszintes helyzetébe csappantjuk, az nem áll útban. Az (a) karnak beállítása által a (7) grammofonlemez játékát minden pillanatban megszakíthatjuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés grammofonoknak és más beszélőgépeknek előre meghatározott pontban való megállítására elektromos áramzáró kontaktusok segélyével, jellemezve áramforrás egyik sarkával összekötött és a lemez vagy henger hangbarázdáinak tetszőleges helyébe beállítható ütközőkar által, mely valamely előre megállapított idő lefolyása után az áramforrás másik sarkával összekötött hangkarral jut érintkezésbe úgy, hogy az elektromos áramkörbe iktatott elektromágnes gerjesztése folytán egy fékpofa a grammofon lemezéhez vagy a fonográf hengeréhez szorul. 2. Az 1. alatti igényben védett berendezésnek egy foganatosítási alakja, jellemezve az áramkörbe (1) segédkontaktus által, mely a vezetéket a fék működésénél megszakítja. (1 rajzlap melléklettel.) 'UIW Q£8ZVÉNV TÁMA8Á0 NRAWNAJA RFUT.