54634. lajstromszámú szabadalom • Berendezés szőrmeszerű szövetek előállítására állati szőröknek szövetekkel való nemesítése által
Tiogy úgy a saját, mint pedig a villa végpontjain át fektetett tengely körül is elforoghatnak. Az (a) villa ismert (v) hajtószerkezet által rövid és gyors kilengéseket végez. A két görgő, valamint a villa az (e) emelőszerkezet segélyével megemelhető úgy, hogy a keret kihúzható és nyitható. A (h, h) görgők lebocsátásánál azok az (r) keret fölső (1) vászonfölületére erősen fölfekszenek úgy, hogy gyors; ide-oda mozgásuk folytán az alsó és fölső (1) vászonfölüietek közé helyett (w) szövet- és (o) szőrrétegre (3. ábra) változó nyomást gyakorolnak. Ezen megmunkálásnál, melynél a (d) szekrényből egyidejűleg kiáramló gőz alulról fölfelé áramolva az összes szövetrétegeket áthatja — összeköttetés létesül az állati (gyapjú) szövet és a nyers laza állati szőr között. A görgők forgathatóan való ágyazásuk folytán erős fölfekvésük dacára is az (r) keretnek ide-oda mozgatását és ezzel a kifeszített szövetfölület egyenletes megmunkálását megengedik. A 3. ábra az (1) vászonnak a fölső és alsó (r) keretre való kifeszítési módját tünteti föl nagyobb léptékben. A vászon a rajzolt kiviteli példánál (s) peckek segélyével rögzíttetik a keretrészekhez. A rögzítés módja azonban természetesen ettől eltérő is lehet. A 4. ábrán a keretkeresztmetszetben zárt helyzetben, az 5. ábrán pedig nyitott helyzetben van föitüntetve. A keret fölnyithatása. céljából annak tetszőleges oldalfalán (z) csuklót alkalmazunk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés szőrmeszerű szövetek előállítására állati szőröknek szövetekkel való nemezítése által, melynél a nemezítés gördülő nyomófölületekkel nedves meleg hozzávezetése mellett történik, azáltal jellemezve, hogy a nemezítendő szövetek fölvételére egy kétrészű szétnyitható (r) keret van alkalmazva, amely a forgathatóan ágyazott (h, h) gördülő nyomófölületek alatt oldalirányban elmozgathatóan van ágyazva. 2. Az 1. pontban igényelt berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a gördülő (h, h) nyomófölületek a kettős (r) keretről (e) emeltyűszerkezet segével megemelhetők. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája bndapesten