54416. lajstromszámú szabadalom • Átvivő készülék láncfonalbehúzógépekhez

Ez azonban ugyanazon vagy nagyobb köny- J nyűséggel eszközölhető, miután a rendező­zsinórok a leírt módon a kiürítő- és töltő­készülékre függesztettek föl és mielőtt a gépbe bevezettettek, miáltal a gép nyugalmi szünetének tartama jelentékenyen megrövi­díttetik. Ugyanez vonatkozik az elválasztórúgónak a behúzás után a 9. ábrában pontozottan rajzolt helyzetbe való fölemelésére és az «zen helyzetben való megerősítésére is. A fölemelés és megerősítés úgy, mint a hibák megfigyelése és kiküszöbölése szintén ugyan­azon vagy nagyobb könnyűséggel eszkö­zölhető a töltőkészüléken, mint a gépen. Ha a szövőszékelemek a töltőkészülékbe bevezettettek és az utóbbin a rendezőzsinór­elválasztóberendezések elrendeztettek, ak­kor a kiürítő- és töltőkészülék azon hely­zetből, melyben az előkészítés eszközöltetett, a behúzógépbe és az 1. ábrán föltüntetett helyzetbe vihető. Ezután a lánehenger a föntleírt módon a helytálló (14) támaszokra vezettetik át. A rendezőzsinórok, melyek lényegükben ugyanazon helyzetbe vitettek, melyet a behúzógépben el kell foglalniok, a behúzógépben azáltal biztosíthatók, hogy a fölső rendezőzsinórtengelyeken (47) zsi­nórtámasztótagok (1. ábra) erősíttetnek meg. A gép leírt kiviteli alakjánál a (47) támasz­tótagok támasztókampókkal birnak, melyek mindegyike egy (48) rúgóval vagy valamely más résszel van ellátva és egy (49) rűdról függ le, mimellett a (49) rudak a gép­állványzat által tartott alkalmas (50) görgő­támaszokra fekszenek. Ha a rendezőzsi­nórok fölső tengelye a rúgóval megtámasz­tott kampón megerősíttetett és az alsó ten­gely egy feszítőberendezésen, mint pl. az (51) súlyon megerősíttetett, továbbá ha a borda a kiürítő- vagy töltőkészülék segé­lyével, vagy ettől függetlenül tartójára he­lyeztetett, akkor az egész kiürítő- vagy töltőkészülék teljesen hátrahúzható és az útból eltávolítható úgy, hogy a géptől tel­jesen szabadon áll. Fonalőrzőtűk alkalmazásánál azok a (30) támaszkarra nyugvó tartórudakra függeszt­hetők és azután a behúzógépben lévő meg­felelő támaszaikra vihetők. Miután az őrzőtűk a behúzógépből hátra­húzattak, a lánc szokásos módon a lánc­csiptetőkbe helyezhető, melyekben az az 1. ábrán pontozott vonalakkal jelölt helyzetet foglalja el. A behúzás befejezése után egy üres ki­ürítő- vagy töltőkészülék tolható az 1. áb­rán rajzolt helyzetbe. A lánchenger ezután a taposóemeltyű leszorítása által a helytálló (14) támaszokból a keretrészek vájlataiba tolható és a rendezőzsinórok, valamint a fonalőrzőtűk a behúzógépben lévő támaszaik­ról való egyszerű szabaddátétel által a kiürítő- vagy töltőkészülékbe vezethetők át. A behúzott fonalak végei a bordán kívül összeköttetnek, hogy azoknak kibomlása megakadályoztassék és a borda az alsó ka­rok (40) vájlataiba fektettetik. A részek ezen helyzete mellett az átvivőkészülék a géptől hátrahúzható és a behúzott lánc, valamint a többi szövőszékelemek (3. ábra) a gyár vagy a terem azon helyére vihetők, melyen a hibák fölkeresése és kiküszöbölése törté­nik és ahol a rendezőzsinórok a szövőszék részére előkészíttetnek. Az új bevezetendő lánc bevezetése a befűzött láncfonal eltávo­lítása után közvetlenül foganatosítható úgy, hogy a gépbe való egymásrakövetkező be­húzások közötti időtartam minimálisra kor­látoztatik. Szükség esetén az átvivőkészülék a lánc­fonalkapocs, pl. az (52) kapocs tartására szolgáló berendezéssel látható el, mely ka­pocs a gépben lévő láncot a lánchenger és az elválasztóberendezés között megfogja. A föltüntetett kiviteli példánál e tartó­berendezést kissé ferde (71) konzolok ké­pezik, melyekből egy-egy van a lánchenger mindegyik vége fölött a négyszögletes (38) támaszrúdon beállíthatóan megerősítve.Mind­egyik konzol egy forgatható (72) kilinccsel van ellátva, mely lefelé lengethető, hogy a kapocs a konzolban tartassék, mint ez az 1. ábrán látható. Ha az átvivőkészülék a behúzott láncfonalnak a gépből való ki­emelésére alkalmas helyzetbe vitetett, akkor a (72) kilincs visszalendíttetik és mindegyik

Next

/
Oldalképek
Tartalom