54119. lajstromszámú szabadalom • Önműködő vasúti kocsikapcsoló
(2) lap, továbbá a kapcsolandó részek másikán elrendezett ollószerüen összekötött és rugósan egymáshoz szorított (5) emelők által úgy, hogy a kapcsolandó részeknek egymás felé való tolásánál a (3) fej az (5) emelők közé hatol, melyeknek kampószerüen meggörbített végei a (3) fej hosszabbítását képező (4) rúdnak vékonyított (7) részeit szorosan körülveszik. 2. Az 1. igényben védett kapcsoláshoz rögzítőszerkezet, jellemezve az (5) emelők fölött csuklósan megerősített (9) lap által, melynek kampószerüen hajlított (10) vége a kapcsolás rögzítésénél a (2) lap (11) kivágásába fekszik, a (9) lap (12) szárnyai pedig az (5) emelők fejrészét veszi körül. 3. A 2. és 3. igényben védett kapcsolás foganatosítási alakja, jellemezve a (14) fejével az (5) emelők közé fekvő (13) rúd által, melynek segélyével az emelők szétfeszíthetők és a kapcsolás nyitható. 4. Az 1—3. igényben védett kapcsolás foganatosítási alakja, jellemeze a kapcsolást oldó (13) rúddal összefüggésben álló rudazatáttétel által, melynek segélyével a (13) rúd a mozdonyvezető helyéről működtethető. 5. Az 1—4. igényben védett kapcsolás foganatosítási alakja, jellemezve az (5) emelőkön kiképezett (15) bütykök által, melyek a (13) rúd (14) fejének támadó fölületet nyújtanak. (1 rajzlap melléklettel.) •V AÍ RéSZVÉMYTÁRSASjlQ N\OMOAJA SUOAFECTt*