54040. lajstromszámú szabadalom • Berendezés vasúti váltóknak távolról aló ellenőrzésére
vezetékek a mozgatható alkatrész előre meghatározott helyzeteinek megfelelő kontaktusszerkezetekhez vezetnek, mely áramkapcsolók segélyével két egymástól független működtetés által a jelző készülék működésbe hozatik oly célból, hogy ezáltal megállapíthassuk, hogy a mozgatható alkatrész a két említett helyzet közül melyikben van, illetve hogy egyáltalában van-e ezen két helyzet közül valamelyikben vagy hogy a rendszerhez tartozó valamelyik alkatrészben van-e hiba. Az 1. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, jellemezve az ellenőrzés foganatosításának időpontját, valamint az illető, ellenőrizendő alkatrész helyzetét önműködően jelző készülék által, oly célból, hogy háromszoros ellenőrzést létesítsünk. 3. Az 1. igényben védett berendezésnél kontaktusszerkezet elrendezése, mellyel áramkört zárhatunk akkor, mikor a mozgatható váltónyelv a helytálló vágányhoz odafekszik, jellemezve a vágányon átmenő dugattyú által, mely könyökemelő működtetése által higanykontaktust zár akkor, amikor a dugattyú a váltónyelvtől befelé nyomatik, ellenben a higanykontaktust megszakítja, ha a váltónyelv ismét kifelé forgattatik, amenynyiben a dugattyút ekkor rúgó viszi vissza eredeti helyzetébe. 4. Az 1. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, jellemezve egy kapcsoló által, mely úgy van kiképezve, hogy csak váltózár kulcsa segélyével zárható és csak addig marad zárva, ameddig a kulcs a kapcsolóban helyzetében megmarad. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas i ész vény társaság nyomdája Budapesten,