54008. lajstromszámú szabadalom • Gázgyújtó és eltoló készülék

— 2 — retes, miért is a jelen találmány tárgyát csakis ezeknek kombinácilója képezi. Ezen ismert szerkezeteknek; összeköttetése által első sorban is azon előnyt érjük el, hogy ugyanazon gyújtókészülék épp úgy függő, mint álló lángzókhoz is használható, mivel a szelep a gyújtókészülék mindenkori hely­zetétől függetlenül nyit vagy zár. Egy to­vábbi nagy előny abban áll, hogy a sze­lep sem nyitott, sem pedig zárt állásában a többi szerkezeti elemmel semmiféle függő kapcsolatban nincsen, mivel a szelepnek zárása vagy leemelése csakis a beállított nyomásnak beálltánál következik be. Ennek következtében rázklódtatások vagy más be­folyások, melyek a szerkezetnek akaratlan mozgását létesítik, a szelepet legkevésbé sem befolyásolhatják, amint az a meg­lévő hasonló készülékeknél, melyeknél az egész szerkezet a szeleppel úgy nyitott, ir.int zárt állásánál állandó összeköttetés­ben van, mindenkor megtörténik. SZABADALMI IGÉNYEK. Gázgyújtó és eloltó készülék könyök­rugókkal terhelt szeleppel, azáltal jel­lemezve, hogy a szelepnek nyitása és zárása céljáblól a bakrugóknak feszült­ségei egy távállító által kikapcsoltat­nak, anélkül, hogy az átállítás után az átállító és a szelep között kapcsolat fönmaradna. Az 1. alatt igényelt gázgyújtó és el­oltó készüléknek kiviteli alakja ' " mezve azáltal, hogy a szelep ínyért tartló kart egy nyomóhullámok által mű­ködtetett kilincsmű és utóbbi által be­folyásolt kettős emeltyű végállásaiba kilengeti. Az 1. alatt igényelt gázgyújtó és el­oltó készülék kiviteli alakja, azáltal jel­lemezve, hogy a szeleptányért tartó ka­ron egy horgony van alkalmazva, mely két egymással átellenben fekvő elektro­mágnes hatása alatt áll. (1 rajzlap melléklettel.) •U-LAB RtwZVÉNYTÁPSAaÁá NYOMDAJA VMMM'UBIUÍ

Next

/
Oldalképek
Tartalom