53797. lajstromszámú szabadalom • Üreges testekből előállított vasbetonfödém

vei a fölső öv a tartó T-szelvényhez hoz- • zátartozik és a bordák tengelytávola csak l'OO m. tesz ki a fölső öv méreteit főként a födém fesztávirányában föllépő nyomási igénybevételek szabják meg és az övnek ezen okok tekintetbevételével megállapított eredő vas tagsága minden esetben elegendő arra, hogy a fesztávirányra merőleges terhelés folytán benne föllépő húzófeszültségeket vasbetétek segítsége nélkül is fölvegye. A feszítőgerendákban föllépő húzóerők fölvétele céljából ellenben drótbetéteket alkalmazunk s ugyanígy gyönge drótmegerősítéssel látjuk el a sík alsó fölületet adó alsó övet is, de csupán azon okból, hogy ellenálló képességét az esetleges szállítás esetére növeljük. Hogy az üreges testeket a bordák között függélyes irányban elmozdíthatatlanokká tegyük, azért azoknak fölső övét a homloklapon túl meghosszabbítjuk s ezen meghosszabbítás fölső részét függélyesen, alsó részét pedig a homloklaphoz ferde irányban levágjuk s az így keletkező párkányok segélyével helyezzük azokat rá a bordákra. Hogy pedig a kötésnek vízszintes irányban való meglazulását megakadályozzuk, amit a terhelésnek befelé irányúló vízszintes nyomása idézhetne elő azért az alább leírandó (F) hornyokba (2. és 4. ábra) kerek rudvasakat ágyazunk, melyeknek a homloklapon túlnyúló végei horogszerűen behatolnak a bordákba. Ezen vasbetétek horogszerű végei egyúttal a nyomóerők fölvételére szolgáló kapcsok rendeltetését töltik be, minélfogva külön kapcsokat csekélyebb számban lehet alkalmazni (1. ábra). A függélyes homlok lap alsó szélén alkalmazott 45°-u szögben levágott párkányoknak az a rendeltetése, hogy az ollós kapcsok és a betétvasak a födém alsó fölülete felől nézve ne láthassanak ki, mint az gyakran elő szokott fordulni. A párkányok • ezen föladatnak akként felelnek meg, hogy a bordák keresztmetszetét lefelé összeszűkítik s ezáltal megakadályozzák azt, hogy a rajtuk fölfekvő és alul megfelelő szélességben előre hajlított (1. és 3. ábra) ollós kapcsok átnyomódjanak s egyidejűleg helyes távolságban tartják a betétvasakat a zsaluzástól. A párkányok alkalmazásának további célja az, hogy ellene hassanak azon erőnek, mely az üreges testeket az ilyenfajta tartószerkezetek erős egyoldali megterhelése alkalmával a meg nem terhelt helyeken a bordákról fölemelni törekszik. Mint az 1. ábrában föltüntetett hosszmetszetből látható, az üreges test fölső öve a végeitől közepe felé vékonyodik. Ezen vékonyodás nagyobbá teszi a középső támoszlop mellett lévő (I) és (II) kamrákat. Ezen leképezésnek statikai oka az, hogy a fesztávirányban föllépő nyomóerők a T-alakú tartó függélyes szimmetriasíkjában érik el a maximális értéket, míg a végek felé kisebbednek. A szomszédos fölső övek illesztési oldalainak összeköttetésére, továbbá a nyomóerőnek az egyik övről a másikra való átvitelére az (F) hornyok szolgálnak (2. és 4. ábra), melyeket közvetlenül a bordák elkészítése után mogyorónagyságú kavicsdarabokkal kevert cementhabarcsról öntünk ki. A horony keresztmetszetének alakja megakadályozza egyfelől, hogy a kitöltő, anyag — ami sík illesztéseknél elkerülhetetlen — behatoljon a test mélyedéseibe, másfelől pedig nem engedi meg annak kinyomulását. A 3. ábra a T-alaku tartó megfordítását tünteti föl, mely mint említve volt a bordából és az üreges test fölső övéből áll. Hogy a nyomási övet fölülről alulra tehessük át, csupán az üreges testek homloklapjait, — melyek a bordák oldalzsaluzásait alkotják — kell áttörni B az így szabaddá lett (II) kamrákat a bordákkal összefüggően betonnal kell kiönteni. Hogy az alsó övnek egymással való összeköttetését biztosítsuk, ami a jelen esetben szükséges is, ezen okból (c) lerézseléseket alkalmazunk s ezenkívül, — ha az alsó nyomási övnek a (c) lerézselések végéig terjedő szélessége nem volna elegendő — a kimaradó részeket egy habarcskötéssel kötjük össze, amit a következő testnek a már elhelyezett testhez való illesztése előtt rakunk föl úgy, hogy ilyen módon az egész 1—10