53460. lajstromszámú szabadalom • Gép gyufaszálaknak párhuzamosan egymás mellé való rakására

- 5 -A (153) csapófenék lengő mozgása azál­tal szabályozható, hogy a (155) rúdnak a (154) karral való kapcsolási pontját eltol­juk úgy, hogy a (152) forgási ponthoz tá­volabb közelebb esik. A gyufaszálaknak a (150) tölcsérhez való hozzávezetése kézzel eszközöltetik vagy al­kalmas serlegmű fölhasználásával gépileg is végezhető. Ahelyett, hogy a vályúkat külön kocsi­ban rendeznők el, azokat természetesen a gépbe közvetlenül is behelyezhetjük. Az emelő és sülyesztő berendezés ez esetben is behelyezhetjük. Az emelő és sülyesztő berendezés ez esetben is ugyanaz lehet, de azt a kocsi helyett az állványban kell el­helyezni. A gép (1) szekrénye oly széles is lehet, hogy két vagy több vályúsor egy­idejűleg tölthető, mely esetben a kocsi két annyi sort vehet föl. A 14—16. ábrák az említett gép váltó- ' zatát ábrázolják. Hogy a mozgatható vá­laszfalak alkalmazását elkerüljük, két vagy több (51) vályúsor (a rajz szerint egy) a vízszinteshez síkban ide-oda mozgatott (52) keretben rendeztetik el. Ezen keretben a vályúk mozgatható (53) fenekei számára az említett emelő- és sülyesztő berendezések erősíttetnek meg. A gyufaszálak fölvételére való szekrény olyan lehet, amilyet előbb leírtunk, azzal a különbséggel, hogy emel­hető és sülyeszthető. A szekrény emelése é3 sülyesztése az (55) tengelynek az (56) kézi forgattyúval való forgatása által esz­közöltetik, mimellett a szekrény sarkaihoz erősített (57) kötelek az (58) kötélkoron­gokra föl- vagy azokról legöngyölíttetnek. A szekrény vezetésére az (55) tengelyeket tartó (59) csapágyak kinyúló részei szolgál­nak. A (61) tartók, melyek a laza (53) fe­nekeket emelik, ezen elrendezésnél derék­szög alatt meghajlított (62) rudakhoz van­nak erősítve, melyek az előbb leírt, de a 14—16. ábrákon föl nem tüntetett emelő és sülyesztő berendezés által mozgattatnak. Az (52) keretet négy (63) tartó tartja, me­lyek az alsó végeikkel a (64) állvány hor­nyaiban nyugszanak. Ezen gépnél egyszerre annyi gyufaszálat lehet az (54) szekrénybe tölteni, mint amennyit a vályúk rendezetten fölvenni ké­pesek. Amint a vályúk meg vannak töltve, a gépet meg kell állítani, míg az (54) szek­rény fölemeltetik és a megtelt vályúk ki­vétetnek és üresekkel helyettesíttetnek. A vályúkat úgy is lehet szerkeszteni, ahogy a 17—19. ábrák mutatják. A vályúk szi­lárd fenekeiben hasítékok vágatnak ki úgy. hogy csak a középen marad egy hídszerű rész, amelyen azok a szálak maradnak fekve, melyek a helyes helyzetet foglalják el. Azon szálak ellenben, melyek az (54) szek­rényből a vályúkba álló helyzetben esnek le, a (65) hasítékokon és az (52) keret meg­felelő fenéknyílásain esnek át. Ily módon a vályúk megtölthetők, anélkül, hogy egy laza feneket a vályú fölső éléig kellene emelni. Ez esetben azonban a szekrényben lévő hosszirányú (66) lécekről (14. ábra) nyelvek függnek le a vályúkba úgy, hogy a vályúk a beléjük nyúló nyelvekkel, mély rekesze­ket képeznek. Ha a vályúk meg vannak töltve, a szekrény a vályúkkal együtt föl­emeltetik, a vályúk kiszedetnek és üresek­kel helyettesíttetnek. Ily gépnél a laza fe­nekek és ennek folytán azoknak emelő és sülyesztő berendezései is elesnek. A gép alatt célszerűen az átesett szálak össze­gyűjtésére laza fenék rendezhető el. Az összegyűjtött szálak újból az (54) szek­rénybe szállíttatnak. Az előbb leírt és az 1—13. ábrákban föl­tüntetett foganatosítási alaknál az emelő és sülyesztő berendezések a kocáin vannak alkalmazva. A géphez azonban egy ily emelő és sülyesztő berendezés is elegendő, ha ez a berendezés az állványon van alkalmazva; ezen esetben szintén meg lehet tölteni az egyik vályúsort, mialatt a másik ép meg­töltött vályúsort, üressel helyettesítjük. Ez esetben a kocsit úgy rendezzük be, ahogy azt a 20. és 21. ábrák mutatják. A (37) kocsin a (68) vályúk két vagy több sorban vannak fölállítva. A kocsi a gépállványban ágyazott (69) csigákon halad, melyek oly magasan vannak alkalmazva, hogy a vá­lyúk ugyanazon helyzetet foglalják el, mint előbb. Ezen foganatosítási alaknak azonban

Next

/
Oldalképek
Tartalom