53273. lajstromszámú szabadalom • Készülék vonóshangszerek húrjain való játszásra

(9) emeltyű van a (10) csap körül forgathatóan ágyazva, mely emeltyű a (13) rúgó hatása alatt áll olyképen, hogy a (12) húzó-elemnek ismert módon történő húzásánál (10) csapja körül elforog, a húzás megszűnte után pedig a (13) rúgó hatása alatt nyugalmi helyzetébe visszatér. A (9) emeltyűnek szabad végén a(8)görgő van ágyazva, melynek hornya valamivel az egy vonó alatt fekszik. Valamivel a (14) húr mögött és az (1) vonó fölött a (4) görgő van alkalmazva, mely az (5) tartóban nyer ágyazást. Az (5) tartó a (6) hasítékkal van ellátva, melynek segélyével a (7) csavaron elállítható. A (12) zsinórnak húzása által az (1) vonót a (8) görgő az eredményvonallal föltüntetett helyzetbe hozza és a (14) húrhoz szorítja, a (4) görgő pedig megakadályozza, hogy a vonó a szomszédos húrral érintkezzék, mely húr a (14) húrral egy síkban, azaz valamivel mélyebben fekszik, mint a megemelt (4) görgőnek hornya. Ugyanilyen berendezés minden egyes húrnál van alkalmazva úgy, hogy tehát mindegyik húr két támasztógörgő között fekszik; kivételt csak a sorban utolsó húr tehet. Az egymáshoz tartozó (4) támasztógörgő és (8) nyomógörgő egynéhány célszerű kiviteli alakját a 2., 5., *6. és 7. ábrák tüntetik föl. A két görgőt úgy osztjuk el, hogy egy domború nyomógörgőhöz egy megfelelően homorú támasztógörgő (2. ábra), egy kúpos nyomógörgőhöz (6. ábra) pedig egy ellenkező irányban kúpos támasztógörgő (7. ábra", végül egy hengeres nyomógörgőhöz (5. ábra) hengeres támasztógörgő van alkalmazva. Ezáltal azt érjük el, hogy a vonónak az illető húrhoz szükséges dörzsfölületét a húron való játszás ideje alatt a kellő alakban és szélességben fentartjuk. A görgőalak meghatározásánál célszerűen még úgy járunk el, hogy a diszkant oldalon oly görgőket alkalmazunk, melyek a legjobban domborúak, illetőleg homorúak, mivel ezek adják a legkeskenyebb súrlódó fölületet. A görgőknél annál inkább kell a hengeres alakhoz közeledniük, mennél közelebb vannak a basszusvéghez alkalmazva, ahol a legszélesebb dörzsföliilet szükséges. A görgők palástja tehát annál laposabb, minél vastagabb a húr, amelyhez tartoznak. Természetes, hogy célszerűbb, ha a homorú görgőt a vonónak a húr felé fordított oldalán, a domborút pedig a vonónak ellenkező oldalán alkalmazzuk. Minthogy továbbá a huroknak igen különböző hossza következtében az egyes hurok a voaófölülethez különböző szögek alatt hajlanak, szükséges, hogy helyes húr és vonó érintkezés céljából a görgőket alakjuknak megtartása mellett emeltyűjükön és tartójukon a hozzájuk tartozó húrral párhuzamos helyzetben ágyazzuk, vagy pedig, hogy a görgőknek alakját megfelelően kúposra válasszuk. Oly húrelrendezéseknél, melyeknél a húrokat nyomjuk a vonóhoz, a nyomógörgők rendszerint fölöslegesek. Adott esetben azonban a nyomógörgők helyett az emeltyűkön vagy tartókon a görgőprofilnak megfelelő alakú, vagyis behajlított, egyenes, ferde vagy megtört vezetőfölületeket, éleket vagy pálcákat alkalmazhatunk, ami által azonban a súrlódást növeljük. Hogy a gyantázott vonószálaknak a görgők köpenyeihez való tapadását lehetőleg csökkentsük, ezen köpenyeket egymástól kis távolságban alkalmazott pálcikákból, fogakból vagy csövecskékből alkotjuk. Az ugyancsak forgathatóan ágyazott szögletes görgő (8. és 9. ábra) trillázó görgőnek szolgál. Ezen görgőt szintén alkalmas módon a kellő pillanatban az (1) vonóhoz szorítjuk és utóbbinak mozgatásánál forgásba hozzuk. Ezen forgásnak következménye, hogy a vonó az érintkezési helyen transverzális rezgéseket végez, minek következtében a vonóval végig húzott húr trilla hangot ad. így görgőket a szükséghez képest egymástól kellő távolságokban alkalmaztathatunk s azokat tetszőleges hajtószerkezetekkel hajthatjuk. Természetes, hogy ezen görgők több vagy kevesebb éllel lehetnek ellátva és keresztmetszetük, esetleg szabálytalan sokszög is lehet, aszerint, hogy a trillarezgéseknek mily rytmussal kell bírniok. Szükség esetén ily szögletes görgők helyett excentrikusan forgatott kerek görgő-