52970. lajstromszámú szabadalom • Fajtázó papír-, papírnemez- és cellulóze gyártáshoz
_ 2 -3. ábra az 1. ábra A—B vonala szerinti metszete, míg a 4. és 5. ábrák oly kiviteli alakot mutatnak kereszt-, ill. hosszmetszetben; amelynél a belépő és kilépő tartány egyforma magasságban fekszenek. A kónikus (b) szifcadob az (f) alapzaton elrendezett, célszerűen kétrészes és pléhből, öntött vasból, fából vagy más anyagból készült (a, al) burkolatban szilárdan van ágyazva, E dobnak köpenye célszerűen lyukasztott pléhből készül, de készülhet drótból, gazéból, vagy valamely más szitaszövetből is. Két végén a dob nyitott; és keresztkarok által raa merevítve. A dob belsején egy forgatható (d) tengely vonul át, melyen csavarvonatezerűen meghajlított, lyukasztott (cl, c2, c3) szárnyak vannak elrendezve. A föl tüntetett kiviteli alaknál minden szárnynak három karja van. A szárnyak tengelye az (e) csapágyakban nyugszik, és egyik külső végéről hozatík forgásba. A fajtázandjó anyag a (h) beömlŐszekrényből kerül a (b) szitadobba. A (ci, c2, c3) szárnyak, melyeknek mindegyike a föltüntetett kiviteli alaknál hár romkarú, a dob belső sugarának megfelelő hosszal bírnak úgy, hogy e szárnyak a (d) tengellyel egyidejűleg' végzett forgásukkor nemcsak szállítószerkezetként működnek és az anyagot á áúb szélesebb végéről araiak szűkebb részei felé terelik, hanem a dobszítát egyidejűleg' önműködően is tisztítják. Hogy a szárnyak egymáshoz képest könynyen a megfelelő állásba legyenek hozhatók, a szárnyagyak a tengelyen elállíthatok. A' mindemkor kitűzött célnak megfelelően természetesen te szés szerinti számú szárny álkalinazírafó, és a szárnyakon elrrenáezi&Lt karok száma is a követelményeknek megfelelően választható. Épp úgy alkalmazható tehát háromnál kevesebb, mint háromnál több szárny. Az anyagisak a esoiaóiogióban beütött útja a rajzon nyilakkal van jelölve, A fajtázott anyag a (g) csatornába kerül, míg a kiselejtezett részek az (i) csatornába tereltetnek. A 4. és 5. ábra szerinti kiviteli alaknál a fajtázandjó anyag a (b) szitadob szélesebb végén a tengely alatt a (h) belépőtartányból esés nélkül lép a dobba. A szárnyak az anyagot magasra emelik és a szitadob fölé szarják, miközben a víz és a fiaomabb anyag a szitán keresztül halad, míg a.durvább anyag a szita szűkebb, kilépőnyílása felé tereltetik, és eközben kefeként hat, miáltal a szitát tisztítja. A dob szűkebb végéhez hozzásimuló (g) kiömlőtartány, miként a rajzon láthatjó, ugyanolyan magassággal bír, mint a belépőnyílás, míg a szitadobnak (k) kilépőnyílása magasabban fékszik, mint a beömlő vagy kiömlő tartány úgy, hogy a durva anyag szárazon kerül ki a szitából. A szitadob hosszának körülbelül kétharmad részén víz alatt áll, míg utolsó harmada szárazon fekszik. Azáltal, hogy a (h) beömlő tartány és a (g) kiömlőtartány egyenlő magasságban állanak és a fajtázandjó anyag a fajtázóba esés nélkül lép be, a szárnyak az anyagot hatályosan munkálhatják meg és továbbíthatják a dob kilépő nyílása felé. SZABADALMI IGÉNY. Fajtázó papir-, kéregpapír- és cellulozegyártáshoz stb. kónikus szitadobbal, amelynél a szitadobon átvonuló tengelyen szárnyak vannak elrendezve, melyek a fajtázandó anyagot a szitadob tágasabb részeiről annak szűkebb részei felé továbbítják, jellemezve azáltal, hogy a beömlő és kilépő tartány egyforma magasságban van elrendezve úgy, hogy a fajtázó esés nélkül dolgozik és hogy a (cl, c2, c3) szárnyak lyukasztva vannak, ©savarvonalszerű elcaavarodá&sal bírnak, és a kónikus szátadob belső íö~ lületéhez lehetőleg IwzzásiimilB&k úgy, hogy a szárnyaknak hátrafelé irányuló ferdeségével kapcsolatba® a dob önmű-i ködő tisztítása mellett az anyunak megszakítás nélküli fajtázása éretik el. (Z rftjsMp melMirtattd; l'allas részvénytársaság nyomdája Badapesteu.