52959. lajstromszámú szabadalom • Elektródák folyadékok elektrolytikus kezelésére
- 2 — föllépő vegyi hatásoknak ellenáll. A tartón kis (6, 6, . . .) bordák vannak kiképezve (2. ábra), melyek között az (1, 1, 2, 2) anódák és katódák feküsznek úgy, hogy ezek C3ak külső oldalukon érintkeznek a kezelendő folyadékkal. A fémszalagokat (7) kengyelek tartják szilárdan az (5) tartón (5. ábra), mely kengyelek rézből vagy más jól vezető anyagból készülnek és átellenes végeiken az elektródaszalagokat tartják, mimellett az anódákat tartó kengyelek fönt egy közös (3) harántvezetékhez, a katódákat tartó kengyelek pedig lent egy közös (4) harántvezetékhez vannak erősítve és úgy vannak elrendezve, hogy az anódák a katódákkal a tartó mindkét oldalán folyton váltakoznak (1. és 4. ábra). A fölső (7) kengyelek a (3) harántvezetékhez forrasztás útján vannak erősítve (4. ábra) és ugyanilyen módon vannak az alsó (7) kengyelek is a (4) harántvezetékkel összefoglalva. A (7) kengyelek végeit a platina-anódák végeihez célszerű ezüstforrasz segélyével erősíteni, míg a kengyeleknek a rézkatódákhoz való erősítésére közönséges kereskedelmi forrasz is használható. Ha az elektróda egyes részei már kellően össze vannak foglalva, akkor az elektróda átellenes széleit jól szigetelő folyadékba, pl. aszfaltba, paraffinba vagy effélébe mártjuk, mely az összekötött és Összeforrasztott részeken hatásos (13) szigetelő réteget alkot (1. és 6. ábra). A leírt módon egy önállóan használható elektródát kapunk, melynek oldallapjain anódák és katódák váltakoznak úgy, hogy ezen elektródát kettős hatásúnak nevezhetjük. A 6—8. ábrák ezen elektródáknak csoportokba foglalását és nagyobb méretű összetett elektróda szerkesztését tüntetik föl. A szigetelő anyagból, pl. impregnált fából készült négyszögletes (8) keretbe közbenső (10) tarudak vannak harántirányban erősítve, melyek az egyes önálló elektródák számára támaszokat alkotnak. Az egyes elektródák fölső végei egymással és az áramfejlesztő pozitív sarkával, alsó végei pedig szintén egymással és áramfejlesztő negatív sarkával vannak vezető összeköttetésbe hozva. Azonkívül az elektródákat a keret egyes mezőiben szigetelő anyagból, pl. fából készült levehető (11, 11) tárcsák, és (12, 12) csavarok foglalják a keret közbenső rúdjaihoz. Ha az anódák mindannyian a (3) pozitív vezetékekhez, a katódák pedig a (4) negatív vezetékekhez vannak kapcsolva, akkor a pozitív és negatív vezetékeket egy-egy közös vezetékkel, ezeket pedig oly áramfejlesztő pozitív és negativ sarkával köthetjük össze, mely nagy erősségű, azonban csekély feszűltégű áramot szolgáltat. A leírt elektróda, akár egymagában (1. ábra), akár pedig csoportosítva (6. és 8. ábra) van használatban, a következő módon működik : Az áram a generátorból a közös vezetékeken és pozitív (3, 3, . . .) sodronyokon keresztül az (1, 1, . . .) anódákba jut, melyek az elektróda (5) szigetelő tartóvázára vannak helyezve, azután pedig az (5) tartó átellenes oldalain fekvő két auódasorozatból kilépve, az elektróda anódáinak és katódáinak külső lapjaival párhúzamos síkokban igen keskeny folyadékrétegeken halad át, melyek az egyes anóda- éB katódaszalagok között feküsznek. Ily módon az áram az elektróda két oldalán működik, mely oldalok nagy áramerősségű ós alacsony feszültségű elektrolytikus mezőket alkotnak úgy, hogy az áram gyors és erőteljes elektrolytikus hatást fejt ki. Az elektródák leírt kiviteli alakjánál az anódákat azért célszerű platinából készíteni, mert ezen fémet sem elektromos, sem pedig vegyi hatások nem támadják meg olymértékben, hogy az föloldódnék vagy iüáB változást szenvedne úgy, hogy a platina-anódák gyakorlatilag megrongálhatatlanoknak tekinthetők. Azonban helyettük más jó vezetők, pl. alumínium-, réz- vagy ezüst-szalagok is használhatók, melyek különben katódáknak is alkalmasak-. A 9., 10. és 11. ábrán föltüntetett kiviteli alaknál az (1, 1, . . .) anódák és (2, 2,...) katódák szintén jól vezető vékony és keskeny fémszalagokból, és pedig célszerűen aluminiumszalagokból állnak, melyek a már megadott méretekkel bírhatnák és hézagok hagyása mellett vannak egytiaáB mellé so-