52860. lajstromszámú szabadalom • Asztali állomás önműködő telefonhálózatokhoz a számkapcsoló működtetésére két vagy több beállító szerkezettel

az (s) vezérkapeaolókarok a második állá­sukba mennek át. Míg az első állásban a vezetékkiválasztó emelő elektromágnese a meg nem rajzolt módon az (A) relaistől volt függésben, (en­nek mindenkori árammentessé válásánál egy-e gy áramimpulzust kapott) a második állásban a kiválasztó forgató mágnese függ hasonló módon az (A) elektromágnestől úgy, hogy a következő elfordulásnál a vezeték­kiválasztó kapcsolókarjai elfordulnak, egyéb­ként pedig a föntebb jelzett folyamatok is­métlődnek úgy, hogy a vezér kapcsolókarjai a harmadik állásba mennek át. Ekkor a ki­választó a vizsgáló karjához egy (Y) vizs­gálórelais kapcsolódik, mely gerjed, ha a kívánt előfizető vezetéke elfoglalva nincs. Gerjedésénél zárja a (4) kontaktust és a (G) telep, (U) megszakító, (4) kontaktus, (s3) vezérkapcsolókar (3 állás), (S) elektromág­nes, földáramkor zárja, az (S) elektromág­nes gerjed és ismét árammentessé válik és a vezérkapcsolót a (4) állásba állítja. A- vezérkapcsoló negyedik állásában az (sl, s2) kapcsolókarokon át egy (RO) fölhívó áramforrás közvetlenül van a kívánt elő­fizető vezetékének beszélgető ágához kap­csolva úgy, hogy az előfizető fölhívása megy végbe. Az (S) elektromágnes kevéssel ez­után az (s3) karon és az (Ul) megszakítón át újabb impulzust kap úgy, hogy a vezér­kapcsoló ötödik állásába jut, mely állásá­ban az (s4) illetve (s5) karon át egy (Dr) fojtócséve és az (Y) relais mint tápláló híd az előfizető vezetékhez, a fölhívó áramfor­rás pedig a forgó (U2) kontaktus berende­zésen, (Ca, Cb) kondenzátorokon és az (sl) (s2) karokon át az előfizető vezeték ágai­hoz van kapcsolva. Ha az előfizető nem je­lentkezik, azonnal az (U2) kontaktus beren­dezés bizonyos idő, pl. 10 másodperc után újabb fölhívást végez. Mikor a fölhívott előfizető hallgatóját le­akasztja, a (G) telep, (Dr) (s4) karvezeték (a) ága a fölhívott előfizető mikrofonja, a vezeték (b) ága, az (Y) relais (s5) karja föld áramkört zárja, az (Y) relais gerjed, a (4) kontaktust zárja és leírt módon a vezér­kapcsoló (s3) karján át az (8) elektromág­nest gerjeszti és árammentessé teszi úgy, hogy a zárkapcsoló karjai a hatodik, átbe­szélő állásba jutnak, melyben az (sl, s2) karok á fölhívó előfizetőhöz menő (al, bl) vezetékeket a fölhívott előfizetőhöz menő Vezetékekkel kapcsolják. Az 1. ábra alapján ismertetett berende­zés a^ időszakos fölhívás szempontjából azt tételezi föl, hogy a fölhívást időszakosan ismétlő fölhívóáram mindegyik vezetékkivá­la8ztónál egy-egy külön megszakító beren­dezésen menjen át vagy hogy közös meg­szakító alkalmazásánál az egyes vezeték­kiválasztókhoz vezető fölhívó áram vezeté­keket kondenzátorokon ágaztassuk le (mint azt az 1. ábrán ábrázoltuk). Az időszakosan ismételt fölhívást a 2. ábrán látható módon akként is végezhetjük, hogy a közös forgó (U3) árammegszakító által leadott impulzu­sokat a vezetékkiválasztó (L) relaisje által ismételtetjük. Ekkor a fölhívóáram hozzá­kapcsolása időszakosan ismételt fölhívások­nál relaiskontaktusokon át történik ugyan, de ez nem ad annyira aggodalmakra okot, mert a fölhívott előfizető általában az első hívásra jelentkezik és a fölhívást ismétlő berendezés ritkán jön működésbe. A 2. ábrán látható berendezés működési módja a következő: Mikor a vezetékkivá­lasztó el van foglalva, a (B) relais egy (5) kontaktust zár és így az (L) relaist az (U3) megszakítóhoz kapcsolja, mely ezt bizonyos hosszabb ideig, pl. tíz másodpercig gerjesztve tartja, azután pedig az áramot rövidebb időre, pl. egy másodpercre megszakítja. A berendezés működési módja ugyanaz, mint az 1. ábrán látható berendezésé, míg a ve­zérkapcsoló a (4) állásából, melyben az elő­fizető első fölhívása ment végbe, az (5) állásába nem jut. Ha az (U3) megszakító ebben a pillanatban a kontaktus állásában van, a föld, (U3), (L), (Y) relais (6) kontak­tusa (Gl) telep áramkör létesül, az (L) re­lais fegyverzetét meghúzza és így a föl­hívóáramforrást a (7, 8) kontaktusokon le­kapcsolva tartja. A (9) kontaktuson és az (s2) vezérkapcsoló karon át az (Y) vizsgáló­relaist az előfizető vezeték (b) ágához kap­csolta úgy, hogy az előfizető jelentkezésé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom