52832. lajstromszámú szabadalom • Elektromos olvadóbiztosíték

- 5 -meg. A méretek rendszerint akkor lesznek legkisebbek, ha az ezüsthuzalt egyenként vagy együttesen pl. kaolinból készült szűk, alig néhány mm-nyi külső átmérővél biró védőcsövecskékkel vesszük körül és az ezüsthuzaloknál mindig lényegesen hoszszabb vashuzalt spirálisan csavarjuk e csövecskékre vagy ezektől bizonyos távolságban rendezzük el és az egészet egy pl. 8—9 mm vastag üvegcsőbe dugjuk. Az ezüst- és vashuzalok végeit a külső cső bevezető-kupakjaihoz forrasztjuk. Hasonló alakot nyerünk, ha egy üveg- vagy porcellán testet két koncentrikus furattal látunk el. A külső cső helyett, mely tulajdonképen csak a rövidzárlatkor robbanás nélkül kiégő vashuzal szerteszórását gátolja meg, gyakran egy azbesztburok is elégséges. Másrészt a szilárd belső burok, pl. kaolin-cső helyett a főolvadékot is lehetne azbeszttel vagy hasonló anyaggal szorosan burkolni és ezt egy a vashuzalt tartalmazó szilárd külső csőbe dugni. Hasonló alakot nyerünk, ha egy szigetelőtestbe egymás mellett létesítünk két vagy több üreget s ebbe a fő- és variatiós vezetőket a válaszfal révén elkülönítve helyezzük el. Minden esetben pótolhatjuk a szilárd falakat azbesztburokkal vagy töltőanyag-rétegekkel s a töltőanyagot a szilárd falakkal együttesen is használhatjuk fokozottabb lángfojtás biztosítására. A lángjelenségeket azáltal is megfoszthatjuk veszélyességüktől, hogy az olvadó-vezetéket lehetőleg sok rétegben, pl. rostos vagy fonatszerű vagy pl. axbesztpapir stb. rétegben osztjuk el azáltal, hogy az ezüsthuzalt ily rétegekbe göngyöljük, sajtoljuk, burkoljuk stb. s a vashuzalt mellette vagy e rétegek köré alkalmazzuk és ugyancsak burokkal vesszük körül, miáltal szilárd anyagokat, pl. üveget vagy porcellánt teljesen vagy majdnem teljesen nélkülözhetünk és kéregpapírszerű, célszerűen sajtolt biztosítékot nyerünk, vagy pedig azbesztzsinór alkalmazásakor zsinórszerű biztosítékot, melyet bevezető-kupakokkal láthatunk el. Ezen sok réteg, különösen a főolvadóvezeték lángját annyira elosztja, hogy nem hat robbanásszerűen. Emellett a lángfojtásra szolgáló rétegek a vashuzált is védik. Lehet természetesen mindegyik vezetéket külön ilyen rétegekbe ágyazni úgy, hogy ekkor két részű, de rendszerint közös árambevezetéssel biró biztosítékot nyerünk. Ezen alak az előbb leírttal úgy is kombinálható, hogy az egyik vezetéket, pl. az ezüsthuzalt egy vékoűy csőbe zárjuk és esetleg töltőanyaggal vesszük körül, míg a vashuzalt azbesztbe burkolva, külön rendezzük el, vagy fordítva az ezüsthuzalt ágyazzuk azbesztbe vagy hasonlóba és a variatiós vezetéket külön zárjuk egy csőbe, vagy gypszbe vagy egyéb tűzálló anyagba ágyazzuk, mimellett fölhasználjuk azon sajátságát, hogy üzem közben kevéssé melegszik föl, mert az áramnak csak egy kis tört része megy rajta keresztül úgy, hogy csak az átégés pillanatában elégő vas szétszóródását kell meggátolni. A variatiós ellenállás külön elrendezése esetén tehát burkának nem kell mindig tűzállónak és olvadhatlannak lenni, gyakran elégséges egy papírszigetelőlap vagy hasonló burok. Ezen védőburkolat helyett a biztosítékot a biztosíték-talpba is úgyszólván betokozhatjuk úgy, hogy az esetleg szétszóródó vasat e tok együttartja. Minthogy az utóbb elégő vasdrót rendszerint nem okoz robbanást, a vashuzal külső elzárását sok esetben egészen el is hagyhatjuk, ha a szétszórt apró vasrészecskék tüzet nem okozhatnak. Kitűnt az is, hogy a vasra célszerűen föltekercselése után alkalmazott szigetelő, célszerűen tűzbiztos zománc vagy kitt is elégséges a vas számottevő szétszórásának meggátiására. Elégséges pl. az ezüsthuzalt egy pl. 3 mm átmérőjű kaolincsőbe töltőanyaggal vagy anélkül betolni, a parallel kapcsolt vashuzalt spirálisan a cső külsejére csavarni és email-réteggel vagy zink-fehér és vízüveg elegyéből képezett kitt-tel bevonni úgy, hogy külön külső burok különösen gyöngébb biztosítékoknál elmaradhat. A variatiós vezetéket a biztosíték kiégésének jelzésére is fölhasználhatjuk úgy, hogy az e célra eddig alkalmazott külön