52807. lajstromszámú szabadalom • Állítómű gurító berendezésekhez
— 11 -nagy, hogy mindegyiknek csak egyszer kelljen működnie, vagy ha a kapcsolóműveket vágánykontaktusokkal a mellékvágányokban a kocsik által fokozatosan engedjük a nyugalmi helyzetükbe jutni. Mialatt a kapcsolómű a nyugalmi állásába jut, a kapcsolómű a váltó visszaállítását közvetlenül is eszközölheti, A kapcsolóberendezést mechanikus állítóberendezés esetében is lehet alkalmazni, mikor a kapcsolómű az emelőt teszi szabaddá és fölhívó jelet ad. A főelosztó mágnesére az egyes tengelyek külön is hathatnak. Ekkor az elosztót megfelelően több kontaktussal kell fölszerelni. Ebben az esetben az (II) kontaktusnek a legkisebb keréktávolságnál rövidebbnok kell lennie. A megrajzolt foganatosítási alakoknál az (II, 12) vágánykontaktusok száma a mellékvágányokénak felel meg. A leírt kapcsolásból könnyen fölismerhető, hogy eme kontaktusok száma és elrendezése a szükségletnek megfelelően más is lehet. így pld. ha két szomszédos kocsi távolsága oly nagy, hogy a két váltó között egyidejűleg több kocsi vagy kocsi csoport lehet, természetesen a két váltó között is több vágánykontaktust kell alkalmazni, viszont ha két váltó túlságosan közel van egymáshoz, a második váltóhoz tartozó kontaktust még az első váltó előtt kell beépíteni. A váltórelaisk a rajzon csak sematikusan vannak ábrázolva. Igen természetes, hogy a relaisk részére oly kapcsolást választunk, hogy a váltó visszaállítása csakis akkor történhessék meg. mikor a kocsi a mellékvágányba már teljesen befutott. A föntebb adott leírásban ismertetett módon hatást nemcsak elektromos, hanem mechanikus úton is lehet létesíteni, így pld. a vágánykontaktusok helyett nyomósineket is lehet alkalmazni, melyek drótvezeték vagy rudazat útján hatnak egy kilincsműre, ez pedig a föntebb leírt berendezésnek megfelelően olyképpen hat, hogy a szóban lévő váltót drótveseték útján vagy más módon állítja be. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Állítómű gurító berendezésekhez, jellemezve mindegyik leguruló kocsi (vagy kocsicsoport) részére a váltót állító eme kocsihoz vagy kocsicsoporthoz utalt és ezáltal befolyásolt kapcsolóművek által. 2. Az 1. alatt védett állítómű foganatosítási alakja, jellemezve, a kapcsolómű bekapcsolását és vezérlését végző és a megfelelő váltók előtt fekvő és a koesik által működésnek indított kontaktusberendezések által. 3. Az 1. alatt védett állítómű foganatosítási alakja, jellemezve oly berendezés által melyek útján minden kocsi az illető vágányba való befutása után a hozzátartozó kapcsolóművet önműködően vezeti vissza nyugalmi helyzetébe. 4. Az 1. alatt védett állítómű foganatosítási alakja, jellemezve a gurítóberendezés minden vágányához tartozó egy-egy kapcsolómű által, mely az összes hozzáutalt kocsikat ebbe a vágányba vezeti. 5. Az 1. alatt védett állítómű foganatosítási alakja, jellemezve a kocsi részére rendelt kapcsolóművet bekapcsoló és a kocsik által befolyásolt elosztó által. 6. Az 1. alatt védett állítómű foganatosítási alakja, jellemezve az elosztandó vonat mindegyik kocsijához tartozó egyegy elosztó és kapcsolómű által, mely a kocsit a részére rendelt vágányba vezeti. 7. Az 1. alatt védett állítómű foganatosítási alakja, jellemezve közös kapcsolóművé összefoglalt több kapcsoló és a kocsik számának megfelelő számú beállító és az elosztókat rendre a kapcsolóművel összekötő, az egyes kapcsolóművek által vezérelt közbekapcsolt elosztó által. 8. Az 1. alatt védett állítómű foganatosítási alakja, jellemezve a beállítok oly kölcsönös elreteszelése által, hogy ezeket csakis oly kocsikhoz lehessen utalni, melyek egymástól elég nagy távolságban futnak, oly célból, hogy a kapcsolóművet csakis akkor lehessen valamely