52737. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas kerékabroncs
— 2 — lül 100° C., a leírt módon a két vitorlaszövet között lévő térbe Öntjük úgy, hogy ezt a közt teljesen kitölti és a fonadékot körülzárja. Az így képezett burkolatot a továbbiakban az abroncs belső takarójának nevezzük. A külső vitorlaszövetrétegre egy (h) bőrréteget fektetünk és az említett rugalmas tapasszal a szövetréteggel összekötjük. Az összeköttetés azonban más módon 'is történhet. Az abroncs futófölületére ezután még egy bőrréteget erősítünk, mely csúszásgátló szöge csekk el lehet ellátva. Az abroncsot a kétrészű (1) keréktalpra erősítjük, melynek részei a rajzon látható módon vannak egymással összekötve és az abroncsot összetartják. Ha a keréktalprészeket összecsavaroltuk, az abroncs készen van. Az abroncs tetszőleges szerkezetű levehető kerékkoszorúkkal együtt alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Belső rugalmas részből és külső köpenyből álló kerékabroncs, azáltal jellemezve, hogy a köpeny rugalmas tapasz által merevített belső rétegből és külső védő rétegből áll. 2. Köpeny az 1. igényben védett kerékabroncshoz, azáltal jellemezve, hogy az egymástól durva háló vagy efféle által elválasztott két vitorlavászonréteg köze a hálót burkoló rugalmas tapasszal van kitöltve, mi mellett az egészet védő takaró burkolja, mely a belső takaróval célszerűen rugalmas tapasz alkalmazása által van összekötve. 3. Az 1. igényben védett köpeny foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a kerékabroncs számára való rugalmas tapasz aszfaltnak és lenolajnak ólomoxiddal és gyantaolajjal való keverékéből áll. (1 rajzlap melléklettel.) PM1A4 atUEVÍNYTÁTiKAsÁc •cvommlu auoveefe*.