52728. lajstromszámú szabadalom • Eljárás gázizzófény - köpenyeknek tartóikon való megerősítésére

Megjelent 1911. évi julius tió 14-én. MAGY. IUR SZABADALMI jffiffl HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 52728. szám. II/d. OSZTÁLY. Eljárás gázizzófónyköpenyeknek tartóikon való megerősítésére. W. M. STILL & SONS LIMITED CÉG ÉS ADAMSON ANDRÁS GYÖRGY MÉRNÖK LONDONBAN. A bejelentés napja 1910 junius hó 13-ika. Jelen találmány eljárásra vonatkozik és célja a gázizzó fény köpenyeket a szokásos eljárás szerint előállított köpenyekhez ké­pest heves rázkodtatásokkal szemben ellen­állóvá tenni és azokat a tartóság tekinte­tében a különböző előállítási módoktól ke­vésbbé függővé tenni. Ezen eljárás értelmében oly egyesítőszer alkalmaztatik, mely a köpenyeknek tartóik­hoz való tapadását azáltal létesíti, hogy a köpeny részei e szei'be beágyaztatnak vagy azzal egyesíttetnek, mimellett a szer oly tulajdonsággal bír, hogy azon körülmények mellett, melyek mellett a köpenyek rend­szerint használtatnak, nem támadtatik meg oly mértékben, hogy a köpenyek meglazul­nak vagy a tartókról teljesen leválnak. A köpeny részeinek beágyazását vagy azoknak a tartókkal való egyesítését már a köpenyek előállításánál, a szokásos ham­vasztási vagy keményítési folyamat köz­ben eszközöljük, vagy pedig a köpenyek első használatánál létesítjük, ha a köpenyek hamvasztás és keményítés nélkül küldet­nek szét a gyárból és csak azon Bunsen­lángzó lángja által hamvasztanak és for­máltatnak, amelyen használtatnak. Az üveg- vagy cementmasszából, vagy lényegében kovasavból, nátronból és tim­földből álló egyesítőszert a tartó gyűrű­jére helyezzük, a köpeny szövete, melyet a tartógyűrűre húzunk és zsinórral meg­kötünk, hamvasztási folyamatnál, melynél a zsinór is elég, összezsugorodik és emel­lett a megolvadó üveg- vagy cementmasz­szába ágyaztatik, vagy azzal egyesül. Ha a köpenyeket el nem égő zsinórok segélyével tartjuk a tartógyűrűn, akkor az egyesítőszert e zsinóron rendezzük el, miál­tal a zsinór kevésbbé törékeny. Az üveg- vagy cementmassza fölhelye­zése rendszerint a tartónak a masszába való bemártása és az utóbbi megszárítása által történik. A massza oly összetételű, hogy alkatrészei a köpeny hamvasztásánál a hozzátapadó köpenyrészekkel együttesen megolvadtnak, vagy az utóbbiak a meg­olvasztott masszába beágyazódnak és a le­hűlésnél abban fogvatartatnak. A leírt egyesítőszer alkalmazása a kö­vetkező előnyöket adja: a) A kötött köpeny anyag feszültsége csekélyebb lehet azon mértéknél, amely eddig a zsugorodás és a hamvasztásnál fölemésztett zsinór folytán kívánatosnak mutatkozott, mert ily módon a köpenyváz

Next

/
Oldalképek
Tartalom