52687. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vetítőfölületek előállítására
vagy pedig azt gyantapótlékok hozzáadása mellett alkalmazzuk, mimellett ezen keverék pl. 25 liter amilacetátból és 18 kg. gyantából áll, oly célból, hogy a fölületet bágyadt fényűvé tegyük és ezáltal a vetített kép minden irányban mintegy tapadjon és a reflexhatások, mik rendszerint tulsima fölületeknél lépnek föl, teljesen megszűnjenek. Hogy a bevonat leválását megakadályozzuk, a rétegbe fonalbetéteket ágyazhatunk. A találmánybeli eljárás egy további kiviteli módja abban áll, hogy az amilacetáttal való kezelésnél az oldat elosztása után üvegport viszünk föl a fölületre. A fölületet természetesen csak egyik oldalán kezeljük, holott eddigelé az említett célra szolgáló fölületeket mindkét oldalukon a legkülönbözőbb szerekkel kezelték, anélkül, hogy csak megközelítőleg is oly hatást értek volna el, mint a jelen eljárás szerint előállított vetítőfölületeknél. A föntiekben ismertetett módon előállított vetítőfölületek rendkívül tartósak és könnyen szállíthatók, minthogy akadálytalanul fölhengerelhetők és tetszés szerinti nagyságban előállíthatók, míg az üvegfölületek természetesen csak egy meghatározott nagyságig készíthetők. A találmánybeli eljárás szerint készült vetítőfölületek ezenfölül törhetetlenek, az ismert eljárások szerint előállított vetítőfölületek ellenben aránylag rövid idő után megrepednek és eltörnek. A találmánybeli fölület végül rugalmas és előállítási költsége lényegesen kisebb az eddigelé ismertekénél. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás vetítőfölületek előállítására, jellemezve azáltal, hogy a vászonból vagy hasonló anyagból való alapréteget sima fölület létesítése céljából először tapasz-Bzal, azután pedig sellakbevonattal látjuk el, ezt lecsiszoljuk, fémfüsttel befödjük és végezetül a fémréteget oly bevonattal látjuk el, mely gyantapótlékós vagy enélküli amilacetátból áll és amelyben vékony, fonalbetétek vannak beágyazva. 2. Az első pontban igényelt eljárás foganatosítási módja, azáltal jellemezve, hogy a sellakbevonatot csiszoljuk oly célból,, hogy a fémfüstbevonat számára elegendő sima alátét állíttassék elő. 3. Az első pontban igényelt eljárás foganatosítiási módja, azáltal jellemezve, hogy a bágyadt színt létesítő lakkrétegre üvegport vagy hasonló anyagot viszünk föl. FALLAf *4aSVlKTlXMAliO NTOHSÍJA B0BAPBST«JI