52478. lajstromszámú szabadalom • Eljárás illatszereknek szilárd alakba hozatalára

Megjelent 1911. évi janiiig hó 357-én. MAGY. KIR. SZABADALMI jBB HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 52478. szám. III/a. OSZTÁLY. Eljárás illatszereknek szilárd alakba hozatalára. STAPLER LEÓ MÁRIA KERESKEDŐ HAMBURGBAN. A bejelentés napja 1909 jnnius hó 29-ike. Ismeretes a magnézium- és mészvegyü­leteknek, valamint a méhviasznak azon sa­játsága, hogy a különböző illatokat ma­gukba veszik. Ennek alapján a méhviaszt melegen megfelelő alkoholos illatszer-olda­tokkal kezelték, és az alhohol eltávolítása után illatszerrel impregnált viaszt kaptak; továbbá cellulózát szénsavas magnéziával vagy effélével kezeltek, megfelelően alakí­tották és azután illatszer-fürdőben impreg­nálták. Csakhogy az ilyképen illatszerrel impregnált méhviasz, valamint a cellulóza is, illatszerét nagyon hamar elveszti. Az összes efféle eljárásoknak az a hibája, hogy nem illatos anyagokat impregnálnak illatos anyagokkal úgy, hogy az utóbbiak mindig csak egy kis százalékát tehetik az egész­nek, ennélfogva szükségképen hamar el­illannak. Az alább részletezett eljárásnál ezen hátrány kiküszöbölődik, és pedig annak révén, hogy az illatos anyagok megköté­sére egyéb, már magukban véve is illatos anyagokat használunk úgy, hogy olyan kombinációkat nyerünk, melyek majdnem kizárólag illatos anyagokból állnak. Ezen eljárásnál is használunk méhviaszt,vagy mag­néziát vagy effélét, de nem arra, hogy ezen anyagokat az illatszerekkel impreg­náljuk. Egyáltalán a magnézia vagy efféle ezen eljárásnál nem is azon sajátsága ré­vén szerepel, hogy az illatot leköti, hanem itt ezen anyagoknak azon tulajdonságát hasznosítjuk, hogy ezeknek hozzáadásával illatos anyagok keverékéből megfelelő mó­don előállított szilárd halmazállapotú masz­száknak állandóságát és szilárdságát nagy mértékben fokozhatjuk. Kiderült, hogy ezen hatás előidézésére 100 rész illatos anyaghoz már 2—3 rész viasz vagy efféle is elegendő. Ezen körülmény annál inkább föltűnő, mert, ha ugyanezen anyagokat il­latoknak megkötésére használjuk, pl. viaszt impregnálunk, csak némileg is kielégítő eredmény elérésére, mindig igen nagy szá­zaléknyi viasz vagy efféle szükséges. A jelen találmány tárgyát tevő eljárás abban áll, hogy valamely tetszőleges számú kristályos és folyékony, vagy akár csak egyféle kristályos és egyféle folyé­kony illatos anyagból, avagy csupán csak kristályos illatos anyagokból álló keveréket viasz, magnézia vagy efféle hozzáadása • mellett megolvasztunk és tetszőleges for­ínákba öntünk. Bebizonyúlt, hogy az így előállított szilárd masszák igen nagy ál­landóságot tanúsítanak, értékes alkatrészei­ket el nem vesztik, sem ki nem izzadják, még hőmérsékletük emelkedésénél sem. Példa: 100 rész kristályos illatos anyag-

Next

/
Oldalképek
Tartalom