52349. lajstromszámú szabadalom • Tetőcserép
úgy az (1) bevágások, valamint az (m) kiugrások dülényalakúak, a cserepek nemi pleszthetők egyszerűen egymásra, hanem kissé ferde irányban csúsztatandók egymásba oly szög alatt, mint amilyen szög alatt a dülény oldalai egymáshoz hajolnak. Világos, hogy az ilyen szerkezetek cseréppel való teljes befödésük után, mikor is a cserépnek oldalirányú elmozgása ki van zárva, az egyes cserepek az (1) beugrások, illetve (m) kiugrások általi teljesen leköttetnek és föl nem emelhetők. Természetesen minden egyes következő cserépsor ismert módon egy-egy fél cserépszélességgel eltolva rakatik. Ilyképen fönti elrendezés folytán a cserepek minden különösebb berendezés nélkül szilárdan le vannak kötve a tetőszerkezethez, másfelől pedig a kettős (i, h) lécek, melyek (f) léceket közre fogják, teljes víz- és légmentességet biztosítanak. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől ; számos eltéréssel készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNY. Tetőcserép, mely hosszirányú szélein az egy-i más mellett elrendezett szomszédos cse-I repek összekapcsolása céljából (d) roj vatékkal, illetve (e) kiugrással bír, jellemezve a cserép egyik, keresztirányú szélén kiképezett és dülényalakú beugrással biró (f) léc, továbbá a cserép másik, keresztirányú szélén az ellentétes cserépoldalon kiképezett (i, h) lécek által, melyek a másik (f) léc vastagságának megfelelő távolságban futnak egymás mellett és melyek között ugyancsak í dülényalakú (m) kiugrás van kiképezve, mely az (f) léc (1) beugrásának felel meg, azon célból, hogy a cserepek kap. csolódó, keresztirányú szélei egymást lej kössék és ezáltal a cserepeknek vihar ; által való fölemelése megakadályoztas! sék. (1 rajzlap melléklettel.) PMIAS aifizvéNYTÁjisAsÁo KYOMDAM eur«nsTE*