52326. lajstromszámú szabadalom • Szerkezetvágó szerszámoknak, főleg ültetvénykéseknek edzésére
irányban haladnak és azonkívül sok, lehetőleg sűrűn egymás mellett fekvő (14) ; furattal vannak ellátva. Az egyik (6) kamarába már most nyomóvizet vezetünk be, mely a furatokon át a (13) csatornákba áramlik és ezekben állandóan kering, míg a kés be van fogva úgy, hogy annak minden része mindkét oldalról érintkezik a vízzel és ezáltal edzetik, még pedig úgy, hogy vetődés elő nem állhat és mivel a vágónak valamennyi része tétetik ki ;a víz hatásár nak, az edzés egyenletes lesz. A víz bevezetése és a vezetése elzárása szintén önműködően történik és pedig a következőképen: Minden egyes pofapár számára két (15, 16) szelep van elrendezve (3. ábra), melyeknek (17) kamarái a (6), ill. (2) kamarákkal közlekednek. A (18) szeleprudakra • (19) rudak hatnak, melyek a (11) tengelyre ékelt (20) bütykös tárcsák és (21) rugók által akként emeltetnek és sülyesztetnek, hogy minden egyes pofapár szelepei a kellő pillanatban nyílnak és záródnak. Ezen szelepein át áramlik be a nyomóvíz a hűtőkamarákba ós ezekből a (13) csatornákba az edzés létesítése céljából. A már edzett kések a nyíló pofák közül szállítószalagok esnek, melyek folyton mozognak és a késeket tovaviszik. Ahelyett, hogy a pofákat ja föltüntetett módon mereven képeznők ki, lengően is szerelhetjük föl őket egy tengelyre és önműködően nyílnak és záródnak. Egy kés fölvétele után ezzel együtt vízzel telit tartályba merülnek és a tartályból valjó kiemelkedés után a kést a szállítószalagra fektetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szerkezet ültetvénykések edzésére, jellemezve egy állványban helytállóan elrendezett kamarák által, melyeknek külső fölülete egy-egy sajtoló pofát képez, melyeket kétoldalt elrendezett mozgó pofák pofapárokká egészítenek ki, melyek megfelelő eszközök segélyével nyittatnak és záratnak, ahol is a pofák a kézzel vagy megfelelő hozzávezető eszközök segélyével bevezetett vágószerszámokat fölfogják és beszorítják, melyeket már most víz hatásának tesszük ki. 2. Az 1. alatti igényben védett edzőszerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a vágószerszámokat a pofákon belül peckek fogják föl, melyek megfelelő szervek segélyével ideoda mozgattatnak, önműködően mozognak. 3. Az 1. alatti igényben védett edzőszei kezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy mindegyik pofapár szelepekkel vagy csapokkal van ellátva, melyek önmaguktól nyílnak és záródnak. 4. Az 1. alatti igényben védett edzőszerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a sajtoló pofáknak hatásos fölülete át van lyukasztva és csatornákkal van ellátva úgy, hogy a pofákba bevezetett víz a furatokon át a (13) csatornákba juthat és ezekben a vágcszerszám fölületei mentén keringhet mindkét fölület egyenletes edzése céljából. (1 rajzlap melléklettel.) •MJJU nravtMi TAA&AAAO ivcmcwua ouo*PMTa»