52304. lajstromszámú szabadalom • Izzófényű invert gázlámpa
lángzón az időegység- alatt átáramló gáz-és légmennyiség súlya megnöveltessék és hogy ezáltal hosszú és sebes láng létesüljön. Az ily láng egyrészt azt az előnyt nyújtja, hogy az izzó testnek vízszintes fényintenzitása nagy mértékben fokozódik, másrészt azt, hogy a szekundér levegőnek a primér gázlégkeverékkel való gyors keveredése folytán oly láng képződik, melynél már a láng belsejében áll be tökéletes elégés. A lángzónak a kürtő melletti elrendezése azzal a további előnnyel jár, hogy a lángzóköpeny egészen mellőzhető, amikor is a lángzó egészen szabadon fekszik. Ezen elrendezés a következő okokból előnyös: A (g) burának eltörése vagy levétele esetén az (S) kürtőnek a lángzóra gyakorolt hatása természetesen megszűnik. Ekkor tehát az (r) lángzócsövecskék között égési levegő nem fog lefelé áramlani, sőt ellenkezőleg e csövecskék között csekély fölhajtó hatás fog létesülni. Ennek folytán a láng megváltoztatja irányát és fölfelé tódul. Minthogy már most a lángzó harántmetszete csak abban az esetben elegendő, a tökéletes elégéshez szükségelt légmennyiség átbocsátására, amelyben a kürtő szívó hatást fejt ki, világos, hogy a kürtőhuzam megszűnése után a gáz csak akkor éghet el töké| letesen, ha az fölülről levegőt kap. A levegőnek ily beáramlása természetesen annál inkább lehetséges, mennél szabadabban fekszik a lángzó. Az eddigi ily gázlámpáknál a levegőnek ezen fölülről vaLó bejutása lehetetlen, következésképen a gáznak egy része elégetlenül távozik, ami igen nagy veszélyeket okozhat. Aránylag igen nagy átmérővel biró (B) csöveknek (1. ábra) vagy még inkább egé-I szen szabadon fekvő lángzónak elrendezése által (3. ábra) ezen veszélyek teljesen el vannak hárítva. SZABADALMI IGÉNYEK. j 1. Izzófényű invert gázlámpa nyalábszerűen J elrendezett csövecskékből képezett lángj zóval, mely lámpánál az égési levegőnek I egy része a keverő cső és a lángzócsö| vecskék segélyével, másik része pedig a | lángzócsövecskéken át egy kürtő hatása vezettetik a lángba, jellemezve egy, a lángzótól oldalt elrendezett kürtő által. 2. Az 1. alatt igényelt lámpának egy foganatosítási alakja, jellemezve a lámpabura födő lemezének egy nyílásában, lángzóköpeny nélkül, teljesen szabadon fekvően elrendezett lángz'csövecskékáltal. (1 rajzlap melléklettel.) »4UA8 RtSZVÉNV TAMASÍG NVCMOAJA BlkJtft&TIR