52280. lajstromszámú szabadalom • Váltvaforgató eke
. Megjelent 1911. évi junius hó 7-én. MAGY. SZABADALMI KIR HIVATAL SZABADALMILEIRAS 52280. szám. X/a. OSZTÁLY Váltva forgató eke. VOGEL & NOOT CÉG WIENBEN. A bejelentés napja 1910 október hó 19-ike. Az eddig ismert váltva forgató ekéknél az átcsapható ekefej rögzítésére szolgáló villaalakú kengyelnek forgástengelye a fagerendelyben ágyaztatik. Ez az elrendezés nemcsak a gerendelynek éppen a legjobban igénybevett helyen való gyöngítését eredményezi, hanem a rögzítőkengyelnek ezen elrendezésnél szükségszerűen meglehetős hosszú villavégei is kihajlíttatnak, miáltal az skefej rögzítése nem megfelelő és az ekefejre a szántást befolyásoló ingadozások hatnak. E hátrányok kiküszöbölésére a találmány értelmében a rögzítőkengyelnek forgástengelye nem a gerendelyben, hanem a gerendely alatt az ekefej tartó testében van ágyazva és a kengyelnek ennek folytán lényegesen megrövidülő villavégei befelé vannak hajlítva és ferdén el vannak csavarva. Ezáltal a rögzítő villavégek nagy szilárdságot és feszültséget kapnak, valamint lehetővé teszik, hogy a működő helyzetbe való beállítás megkönnyíttessék és az ekefej hatásosabban, a holtmozgást megakadályozó módon rögzítessék. Egyidejűleg az említett elrendezés folytán a gerendely (is teljesen gyöngítetlenül marad. A csatolt rajzon a találmány tárgya példaképen van föltüntetve, és pedig az 1. ábra a váltva forgató éke oldalnézete nyitott helyzetben lévő rögzítőkengyellel, míg a 2. ábra keresztmetszetet tüntet föl, mimellett a rögzítőkengyel záróhellyaetben van rajzolva. A (b) kengyel (a) forgástengelye közvetlenül a (c) gerendely alatt az (f) ekefej (d) tartójában van ágyazva. A kengyel rövid (g) villavégei befelé vannak hajlítva és ferdén el vannak csavarva. A leírt elrendezés folytán a gerendely tökéletesen gyöngítetlenül marad, a rögzítő villavégek lényegesen rövidebbre készíthetők, mint az eddig szokásos elrendezésnél, miért is a kihajlítás ellen nagyobb ellenállóképességgel bírnak. A (g) kengyelvégek a meghajlítás által bizonyos feszültséget kapnak úgy, hogy ennek folytán a rögzítőhatás is növeltetik. A villavégeknek ferde elcsavarásia lehetővé teszi, hogy a villavégek könnyen legyenek a (h) talpra föltolhatok, mely talp az (f) ekefejnek a (d) tartón való rögzítése céljából a (d) tartóhoz 'szorítandó ; a ferde elcsa várás továbbá lehetővé teszi, hogy az odaszorítónyomás ékhatás folytán növeltessék. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Váltva forgató eke, jellemezve azáltal, hogy az ekefej villaalakú rögzítőkén-