52243. lajstromszámú szabadalom • Kicserélhető cipősarok

nem emeljük; csak azután tolható el rok az (e') nyílásokban. A (h) pecek a (k) nyúlvány rugalmassága folytán a (g) nyí­lásba állandóan belefekszik. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől számos eltéréssel is készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szen­vedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kicserélhető cipősarok, melynél úgy a cipőtalpnak, valamint a cipősaroknak ,a cipőhöz erősítendő részéhez egymással kapcsolódó lemezrészek erősíttetnek, jel­lemezve azáltal, hogy az egyik (c) le­mez (e') bevágásban kifutó köralakú (e) nyílásokkal, a másik lemez pedig meg­felelően elrendezett és az (e') nyílások­nak megfelelően alsó részén szűkített (i) pecekkel bír, azon célból, hogy az (i) peckeknek az (e) nyílásba való beillesz­tése és az egész saroknak az (e') bevá­gások irányában való eltolása által a sarok a cipőhöz rögzíttessék. 2. Az 1. alatt igényelt berendezés kiviteli alakja, jellemezve az egyik lemez rugal­mas (k) nyúlványán lévő (h) pecek, va­lamint a másik lemezen ennek megfele­lően kiképezett (g) nyílás által azon cél­ból, hogy a cipőre erősített sarok hely­zetében rögzítve legyen és csakis a (k) rugalmas nyúlvány fölemelése után le­gyen ismét eltávolítható. (1 rajzlap melléklettel.) Pallos részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom