52191. lajstromszámú szabadalom • Kévekötő aratógép
- 8 mint a kitoló karok (89) tengelyeinek lengő mozgását a leírt kiviteli alaktól eltérően más alkalmas módon is elérhetjük. E célból csupán valamely forgó alkatrészről, akár a függőleges (25) tengelyről, akár a vízszintes (36) tengelyről forgattyú és tolórűd segélyével hajtott, ide-oda járó, vagy lengő alkatrészt kell kiképezni és erről a lengő mozgást alkalmas áttételekkel a (89) illetőleg (52) tengelyekre átvinni. A (65) kötőkarok működtetése hasonlóképen igen különböző lehet. Bármely szerkezet, amellyel eme kötőkarok (72) végeit széjjel szoríthatjuk, alkalmas e célra. Természetesen a találmány tárgyát képező aratógép változatának tekintendő minden oly kisebb igényeknek megfelelő, egyszerűbb kivitel is, melynél a leírt kiviteli alaknál ismertetett műveletek valamelyike, vagy néhánya, illetőleg az azok elvégzéséhez szükséges szerkezetek el vannak hagyva, így pl. a jelen találmány szerint oly csupán kévegyűjtő aratógép is szerkezhető, melynél a kévekötő szerkezetek el vannak hagyva és kévebefogó hengerek két, egymástól jókora közzel elválasztott alsó és fölső részből állanak, atnely közben a kévét alkalmas guzszsal, vagy akár az ismertetett kévekötőlemezzel átfogva, a kévekötést kézimunkával végezzük. Mindezen különleges, a találmány lényege értelmében szerkesztett kiviteli alakok a találmány védelmi körébe tartoznak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Aratógép jellemezve egy állati fogat által való vontatásra berendezett, hajcsárüléssel, kezelőhellyel és szerszámládával ellátott gépkocsi, valamint egy a gépkocsi felé eső oldalán ahhoz szilárdan hozzákapcsolt, az átellenes oldalon járókerekek által alátámasztott gépszekrény, továbbá egy a gépszekrényen forgathatóan ágyazott, mozgását a gépkocsi valamelyik járókerekéről nyerő függőleges tengelyre fölékelt, sugárirányú kaszapengékből álló körkasza, végre a kalászoknak a körkasza felé való terelésére szolgáló, a körkasza pályája fölött a gépszekrényhez erősített s a haladás irányában előrenyúló villafogak és e villafogakhoz erősített függőlegesen fölfelé álló terelő lemezek által. 2. Az 1. alatt igényelt aratógép foganatositási alakja, azáltal jellemezve, hogy a villafogak a kaszapengék forgása közben azok élével szemközt kerülő oldalukon élesítve vannak, vagy könnyen oldható kötéssel fölerősített ellenpengékkel vannak ellátva. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt aratógép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tarlómagasság szabályossága céljából a gépszekrény két részből, egy külső, csupán két oldalfalból és azokat fölülről összekötő keretből álló külső gépszekrényből és egy, két oldalfalból és egy fenéklapból álló belső gépszekrényből áll, mely utóbbi a külső gépszekrényhez képest a megkívánt tarlómagasság szerint beállítható. 4. Az 1—3. alatt igényelt aratógép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a lekaszált termés kévékbe gyűjtésére függőleges tengely körül elforgatható kévébefogó hengerek vannak alkalmazva, melyek alúl és felül, valamint kerületük egy részén oldalt is nyitott hengerköpenyt képeznek és a kévegyűjtés tartama alatt nyitott oldalukkal a kalászgyűjtő villafogak felé vannak fordítva. 5. A 4. alatt igényelt aratógép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a kalászoknak az elülső kévébefogó henger felé való terelésére a gépszekrécy két oldalán elrendezett függőleges tengelyeken egymás fölött több markolókar van alkalmazva és ezeknek tengelyei az aratógép valamely forgó alkatrészéről forgattyú és tolórúd segélyével lengő mozgásban tartott alkatrésszel alkalmas áttételek útján oly módon vannak összekötve, hogy ugyancsak lengő mozgást végeznek. 6. Az 1—5. alatt igényelt aratógép kévekötésre is berendezett foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a kéve-